Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Gondban a Drogmentes Maraton?

2017. május 27. - Reformer

Előzmény: a Drogmentes Maraton titkos alapszabálya

Már csak 1 hét van vissza a szcientológusok idei drogmentes maratonjából.

Azt hallottam több helyről is, hogy komolyabbb gondok vannak: nem túl sok iskolába engedik be őket a KLIK-tiltás miatt, és pénzük sincs elég.

A pénzhiányra utalhat ez a meglehetősen szokatlan tumblr-poszt is - ritka az ilyen típusú nyílt kommunikáció náluk, a szerző ugyanis ezt írta, vélhetőleg célzásként a Maraton anyagi támogatására: 

Bár a Drogmentes Magyarországért aktivistái abszolút mozgalmi alapon, önkéntesként segítenek, egy minden évben hat teljes hétig tartó, az ország több, mint háromszáz településébe rendre eljutó, közel negyedmillió gyereknek felvilágosítást adó akciót nem lehet pénz nélkül elindítani.

Ha 250.000 gyereket elérnek, annak biztosan van nyoma még az országos sajtóban is.

Ezért utánanéztem, hogy eddig milyen sajtóvisszhangot hoztak össze, hátha többet megtudok az idei teljesítményükről, és talál az is kiderül, hogy tényleg vannak-e komolyabb problémáik.

Úgy tűnik, hogy volt egy sajtóközleményük, amelyet a többség leközölt változatlanul vagy rövidítve: ebben azt írják, hogy tavaly saját számításaik szerint 170.000 embert értek el ( bármit is értsenek "elérés alatt). A védnökeik közé sorolják Erdei "Madár" Zsoltot, aki 9 évvel ezelőtt ezt tagadta a Hír TV-nek

 

Ezeket a cikkeket találtam meg online:

2017. május 4. rövid kétperces riport (videó) a zalaegerszegi TV-ben
Mi derült ki belőle: semmi különös, pár szó a tevékenységükről, a drogmegelőzés fontosságáról

2017. május 10. KEOL Kecskemét Online: Pénteken délután érkezik Kecskemétre a Drogmentes Magyarországért Maraton
Mi derült ki belőle: ez a start rendezvényükre kiadott 1. sajtóközlemény utánközlése

2017. május 11. Info Dunaújváros.hu Érkezik a 16. Drogmentes Magyarországért Maraton
Mi derült ki belőle: semmi új, a DMM-sajtóközleményt adták le

2017. május 12. Hiros.hu (Kecskemét): A drogmentes Magyarországért futnak
Mi derült ki belőle: semmi új, a DMM-sajtóközleményt adták le

2017. május 15. Félegyházi Közlöny: Május 15-én érkezett Félegyházára a 16. Drogmentes Magyarországért maraton
Mi derül ki belőle: semmi új, a DMM-sajtóközleményt adták le

2017. május 15. Szeged Ma: Szegedre is megérkezik a Drogmentes maraton
Mi derül ki belőle: semmi új, a DMM-sajtóközleményt adták le

2017. május 17. Szeged Ma: Ha egy gyereket érnek el, már megérte
Mi derül ki belőle: az egyetlen viszonylag hosszabb cikk, ahol a Maraton vezetőjét idézik hosszan. Megtudhattuk például tőle ezeket: 

Nem lehet elég korán kezdeni LRH népszerűsítését:

Kivételes esetben óvodákba is megyünk, ekkor persze nem megyünk bele mélyen a témába, de volt már rá példa, hogy óvodások kis pompomokat készítettek, és úgy várták a futókat.

A szokásos, konkrétumoktól mentes nagy siker:

A rendőrség is visszajelzett azzal kapcsolatban, hogy ahol nagyobb mértékben tudunk felvilágosítást végezni, ott csökken a droghasználat – ez a valódi mérőszám.

2017. május 19. Békés Megyei Hírlap (BEOL): Már huszonnyolc napja futnak
Mi derült ki belőle: semmi új, a DMM-sajtóközleményt adták le

2017. május 20. Cívishír (Debrecen): Messziről, fontos küldetéssel érkezik Debrecenbe
Mi derült ki belőle: az útvonaluk, és pár alap információ

2017. május 25. Miskolc TV: Miskolcra érkeztek a drogmentes maratonisták
Mi derült ki belőle: egy kis extra tartalommal feldobva az alap sajtóközlemény

 

Összefoglalva: 

9 cikk és egy TV-riport, amelyből kis jóindulattal háromban volt egyedi tartalom. Kizárólag vidéki portálokon és TV-ben, országos médiában egy sor sem.

Messzemenő következtetéseket nehéz levonni a sajtóvisszhangból, de mindenesetre ez így nagyon karcsú és azt sejteti, hogy tényleg komoly gondjaik vannak.

Valahol sajnálom őket, mert nem lenne hülyeség ez a mozgalom - csak ugye ott az a borzasztó mögöttes szándék...

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr6112545147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása