Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Akik már annak is örülnek, ha viccet csinálnak belőlük

2017. február 28. - Reformer

Az idei Oscar-gálán (is) elhangzott egy poén a műsort vezető Jimmy Kimmeltől a szcientológia rovására, idézem:

MNO - Oscar 2017 tudósítás

A komikus már az elején is folyamatosan adagolta a finom, ám stílusában visszafogott oda-odaszúrásokat, csípős megjegyzéseket. „Az emberek mindig azt mondják nekem, no, itt az idő, hogy összehozzuk az embereket. Hogy itt az idő egyesíteni Amerikát, de hadd szögezzek le valamit így az elején: én erre nem vagyok képes. Amúgy is egyetlen rettenthetetlen ül ma ebben a teremben, és valószínűleg ezt ő sem tudja megcsinálni” – mondta Kimmel, majd kimutatott a közönségben helyet foglaló Mel Gibsonra, utalva a kijelentései miatt korábban ugyancsak többször rasszistának, antiszemitának titulált színészre, aki egyébként a Rettenthetetlenben alakította az angolokkal szembeni skót felkelés egyik vezető alakját, William Wallace-t. Majd még gyorsan hozzátette: „Mel, jól nézel ki, azt hiszem, a szcientológia működik.”

Erre ez volt a tipikus szcientológus reakció - minden fillért megér tényleg, hogy így emlegessék a szcientológiát. Biztos ezt gondolta Robert Duggan is - hiába na, jó helyre ment az a 360 millió dollár...

 

vicc2.jpg

vicc1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr7112302525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mindless and simple 2017.02.28. 19:58:09

Meg a tanulási technológia is működik. :D A faszbúk hozzászólói bizonyára megértették a 'szarkazmus' és az 'irónia' szavak pontos jelentését - ebből is meglátszik, hogy a szci pr-ba aztán érdemes beletolni minden lóvét!

Drága szcientológusok! Gyorsan tessék eladni családi házat, lakást, autót, könyveket, bútorokat, utolsó hugyos-szaros alsógatyát meg lyukas zoknit, mert az IAS-ért most kell éhen halni! :)

Bgisi 2017.03.01. 10:30:17

Azért kíváncsi lennék az arckifejezésükre, amikor leesik nekik. : )

Jettero 2017.03.16. 10:01:13

Istenem, ez szánalmas...

Leizzadok, amikor eszembe jut, hogy anno én is mondtam hasonlókat.