Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Hogyan szabaduljunk meg a szcientológusoktól és kéretlen megkereséseiktől?

2017. február 05. - Reformer

Előzmények:

Rövid adatvédelmi útmutató a szcientológiához

Ezzel a bejegyzéssel azoknak akarok segíteni, akik töröltetnék a szcientológia "egyház" v. valamelyik fedőszervezete által róluk tárolt adatokat (például elérhetőségeket vagy volt tagok esetén a róluk vezetett dossziékat).

Érdemes elolvasni az előzményként hivatkozott bejegyzést, az foglalja össze a teljes procedúrát.

Adataink töröltetése

Először mindenképpen az adatkezelőt (pl. ahonnan jönnek a levelek, ahonnan hívogatnak telefonon, vagy ahol szolgáltatást végeztünk) kell írásban megkeresnünk ezzel a kéréssel.

Fontos, hogy dokumentálható módon levelezzünk, mert csak akkor tudjuk később az esetleges hatósági eljárások esetén bizonyítani igazunkat - tehát minden küldött és kapott levelet mentsünk el/nyomtassunk ki, és időrendben tároljuk ezeket.

A szcientológusoknál vezetett adatok törlésére készítettem egy mintalevelet, amely figyelembe veszi a "sajátos" adatkezelési gyakorlatukat és az ügyükben már hozott NAIH állásfoglalást.

A mintalevél MS Word formátum letölthető innen: szcientológia adattöröltető mintalevél

Az írásos kérelem

 

Kinek: (amelyik jogi személynél töröltetni akarjuk az adatokat)

(szcientológia szervezet megnevezése, címe)

Kapja még: (egy példányt érdemes elküldeni a vallási egyesületnek is a biztonság kedvéért)
Magyarországi Szcientológia Vallási Egyesület
1138 Budapest, Váci út 169.
mse@otlcee.hu

Tárgy:  Személyes adatok törlése iránti kérelem

Tisztelt Adatkezelő!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 17. § (2) bekezdése szerinti jogommal élve kérem személyes adataim törlését.

Név: __________________________

Cím: __________________________

Törölni/megsemmisítettni kívánt adatok: minden hozzám köthető és rólam vezetett adat, azaz többek között, de nem kizárólagosan:

1) név, lak- és levelezési cím(ek), mobil és vezetékes telefonszám(ok), e-mail cím(ek), faxszámok, azonnali üzenetküldő alkalmazások felhasználónevei, közösségi oldalakon létrehozott profiljaim internetes címei, az Önöknek leadott névjegykártyáim, illetve minden egyéb elérhetőségi adat, amely a felém irányuló kapcsolatfelvételt lehetővé teszi.

Felhívom a tisztelt adatkezelő figyelmét arra, hogy saját adatkezelési gyakorlatának ismeretében és a tőle elvárható gondossággal járjon el, tehát az adatok törlésénél

a) nézze át az összes, valaha kinyomtatott behívási ("call-in") listát és távolítsa el azokról az összes elérhetőségemet. Ezek közé tartoznak többek között, de nem kizárólagosan: a regisztrátoroknál/adománygyűjtőknél/IAS tagsági tiszteknél papíron tárolt nevek, címek és telefonszámok, esetleges névjegykártyák; "gazdag ember" listák, FSM (külső munkatárs) listák, a rendezvényekre behívó (event call-in) listák, a szcientológia szolgáltatásokat adminisztráló személyzetnél tárolt tanuló v. preclear/pre-OT behívási listák, adományozói listák stb.

b) nézze át az összes elektronikus nyilvántartást valamennyi olyan számítógépen, amelyeken ilyen információkat tárolnak és visszavonhatatlanul törölje az ott tárolt elérhetőségeimet, illetve a regisztrációval foglalkozó, IAS tagságokat intéző és a a szcientológia szolgáltatásokat adminisztráló személyzet által használt elektronikus eszközökről (pld. laptopok, okostelefonok) is távolítsa el ezeket.

2) minden papír alapú és elektronikus formában tárolt dosszié, amelyeket L. Ron Hubbard, illetve a Nemzetközi Szcientológia Egyház erre vonatkozó irányelveinek megfelelve esetlegesen rólam vezettek, azaz etikai, preclear/pre-OT, tanulói, OSA, központi nyilvántartó {Central Files, CF} és pénzügyi dossziék).

3) valamennyi, rólam készített fényképfelvétel (nyomtatott/előhívott, illetve elektronikus formában tárolt), valamint videófelvétel és hangfelvétel.

Felhívom szíves figyelmét, hogy az Infotv. 18. § (1) bekezdése alapján a törlésről a (szcientológia szervezet megnevezése) köteles engem, továbbá mindazokat értesíteni, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították, ideértve, de nem kizárólagosan az összes olyan külföldi és belföldi, a szcientológia egyház struktúrájához tartozó, illetve a szcientológia egyház munkatársai által működtetett szervezetet (különösen az egyház európai és nemzetközi központját, ahová az Önök belső irányelve szerint továbbítani kell az elérhetőségeimet), valamint az összes olyan, L. Ron Hubbard módszereit használó civil szervezetet, amelynek esetlegesen továbbították az adataimat.

Tájékoztatom, hogy a NAIH/2015/3940/2/V állásfoglalása értelmében adataim törlését, illetve a rólam vezetett dossziék megsemmisítését közjegyző előtt tett nyilatkozattal szíveskedjenek visszaigazolni.

Az Infotv. 18. § (2) bekezdése szerint, amennyiben az adatkezelő a törlés iránti kérelmemet nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 25 napon belül írásban vagy elektronikus úton közölnie kell a törlés elutasításának ténybeli és jogi indokait.

A választ az alábbi címre / e-mail címre kérem megküldeni: (cím v. email-cím)

A törvényben meghatározott törlési kötelezettség nem teljesítése esetén, az Infotv. 52. § (1) bekezdése értelmében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentéssel bárki vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll.

Együttműködését köszönöm!

Kelt: 201__. ___________________. ____.

 

Tisztelettel,
(aláírás)

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr312184182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

büdös zokni 2017.02.09. 18:49:16

Ez hiánypótló.
Megfelelő eszköz arra, hogy borsot törjünk az orruk alá, egy csomó kölségbe verjük őket és jogi vészhelyzetbe tegyük a szervezetet. Merthogy kötve hiszem, hogy megsemmisitenék a foldereket, ezt ugyanis tilos az irányelvek szerint. Nyilván majd kipostázzák USÁ-ba, oszt odahazudják, hogy megsemmisitették.

znagy6666 2017.03.01. 21:19:35

Ha telefonon keresnek és kérdezősködnek, csábítgatnak stb. a leghatásosabb az szokott lenni, hogy megkérdezem a zaklatótól, hogy tudja e, hogy az egyházon kívül is létezik egy Szcientológia csoport - úgy hívják, hogy Szabad Zóna - és az összes tanfolyam ill. auditálási szint elérhető és az a jó hír, hogy az egyházi árakhoz képest negyed áron. Nagyon szívesen meghívod őt egy ilyen találkozóra...mellesleg a legtöbb nagy OT és a legképzettebb auditorok, már átigazoltak a Szabad Zónába. Szerintem menekülni fognak tőled mint a tűztől és néhány alkalommal még eljátszod ezt, törölni fognak a listájukról nehogy megfertőzzed a munkatársaikat. Próbáld ki igazán mulatságos reakciókat fogsz kapni...sok sikert...majd oszd meg.
süti beállítások módosítása