Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Te vagy a legnagyobb hős a világon

2017. január 31. - Reformer

Egy utcával arrébb a központjuktól (amit kiszivárgott információk szerint igazából nem is használhatnának) pár szcientológus letakarította a jeget a járdán.

Ez így önmagában nem hír - bár mindenképpen egy pozitív, elismerésre méltó cselekedet, azért valljuk be, az ilyen típusú jófejség télen azért annyira nem ritka és nem a hírértéke miatt végzik.

A PR és kommunikáció mesterei azonban megpróbáltak ebből is valamit kihozni (ennyire nem történik semmi arrafelé), szóval a jégtörő brigádot rikító narancssárga dzsekikben zavarták ki dolgozni (az ugyanis jól látszik a sötétben készült fotókon is), és olyan szöveggel sikerült tálalni ezt a hőstettet, amely leginkább a szocializmusban olyan divatos filmhíradókban volt szokásos.

A nagy erőlködésben a szokásos helyesírási hibák mellett sikerült az utca nevét is rosszul leírniuk (Faludi, nem Faludy).

Azért az látszik, hogy mekkora álomvilágban élnek, mert 1,5 óra munkához és 1, azaz egy darab család (lefotózott!) köszönetnyilvánításához egy ilyen mondatot tudtak társítani:

Nagyon jó érzés volt másoknak segíteni és megmutatni a tettrekészségünket, és a Szcientológia igazi természetét megmutatni a médián és a TV-n nevelkedett embereknek.

Itt a teljes hír:

 

Jégtörés a járdákon a XIII. kerületben

Tegnap délután egy igazán önzetlen, a XIII. kerületet segítő, másoknak példamutató akciót hajtottak végre a Szcientológusok: Egy nagy csapat Önkéntes lelkész kiment, és a környéken a befagyott járdákon feltörtük a jeget, hogy az emberek ne csússzanak el rajta.

A minuszos hidegben, már sötétedés után, másfél óra kemény munkával a teljes Faludy utcai járdát járhatóvá tettük, és az egyik család meg is köszönte (ez a képeken is látható).

Nagyon jó érzés volt másoknak segíteni és megmutatni a tettrekészségünket, és a Szcientológia igazi természetét megmutatni a médián és a TV-n nevelkedett embereknek.

Ilyen akciókat eddig is szerveztünk (pl. parktisztítások, véradások) és ezentúl is fogunk!

Mindenkit szeretettel várunk, aki segíteni szeretne.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr4012171454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.31. 21:53:56

Úgy döntöttem, holnap reggel nemzeti hős leszek: L.Ron Hubbard nevét kántálva fogom lehúzni a klotyót magam után...

norbert79 2017.02.01. 09:19:02

Nincsen annál rosszabb, mint egy buborék ami körülötted szétpukkan, de az érzés, hogy onnantól szabad vagy, sok mindent tud feledtetni. Reméljük egyszer ők is így élik meg ezt, ahogy mi WOG-ok, hogy jelentéktelenné fog válni egy ilyen dolog, mert nem lesz neki csak azért értéke, hogy a bennmaradás szükségességét táplálja.

2017.02.02. 18:36:59

@norbert79:

Amikor egy illuzórikus álomvilág szétpukkan egy szcientológus képzeletében, annak pillanatnyi hatása erőteljesebb egy atombomba lökéshullámánal is... és akit nem óv a józanság légópincéje, annak esélye sincs az életben maradásra.

2017.02.02. 19:07:54

Egyébként az ő helyzetükben kimondottan groteszk, képmutató és ellentmondásos ez a "Nagyon jó érzés volt másoknak segíteni és megmutatni a tettrekészségünket, és a Szcientológia igazi természetét a médián és a TV-n nevelkedett embereknek"-típusú, becsmérlő hangvételű attitűd.
Hát illik abba a tányérba brúzolni, amiből enni szeretnének...?
süti beállítások módosítása