Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Tizenkét hónapba sűrítették a végtelent

2017. január 29. - Reformer

Nemrég olvastam el a szcientológusok újévi ünnepségének összefoglalóját, amelyet "magyarul" is megjelentettek a hivatalos weboldalukon.

Az idézőjel annak szól, hogy bár az eredeti angol is rettenetesen modoros, a magyar fordítással azonban még nagyobb fogalmazási szörnyszülöttnek adtak életet. 

Ki beszél így például? És tulajdonképpen mit akart ezzel mondani?

„Bárhogy is tekint a világ odakint az elmúlt 12 hónapra – mondta David Miscavige, a Szcientológia vallás vezetője –, mint nehéz időkre, kétségbeesett időkre, úgy, mint »időt kérünk«, »lejárt az idő«, »zárási idő«, »pokoli idő«, »lesz még szerencsésebb idő is« – nos, mi másképpen csináljuk. Valójában nem fecsérelnénk az időt, hogy kiderítsük, mi a közvélekedés az idei évről, mert tudjuk, hogy az idő mindig a mi oldalunkon áll.

Erről pedig az jut eszembe, mint a amerikai sorozatok 5. évad utáni párbeszédeiről és történetszálairól - jézusom, ki írja ezeket?

És ha nem vagy benne biztos, hogy 2016 miért tűnt tova úgy, mint egy álom, akkor mindössze annyit kell tenned, hogy megnézed, hogyan sűrítettük a végtelent 12 hónapba, és teremtettünk egy ilyen évet.”

A "jó hírekből" csak a két közép-európai vonatkozásút emelném ki, bár a többi is hasonlóan gyanús:

Az egyik ez:

Egy világítóberendezéseket készítő magyar cég forradalmasította a csillárdizájnt.

A kulcsszavas Google-keresések kudarca után nagy nehezen, a rendezvényről készült fotók böngészésével sikerült kideríteni, hogy kire gondolnak - rájuk. Nyilván szép kristálycsillárokat gyártanak (v. gyártatnak), de nem sikerült rájönnöm, hogy mi ebben a forradalmi. Meg arra se, hogy mi köze a csillártervezésnek L. Ron Hubbardhoz. Arról ugyanis egy sort sem írt, az biztos.

A következő:

Szlovákiában a lévai Szcientológia-misszió több mint 10 000 főnek segített az országos önkéntes lelkészi programjával. Ennek keretében többek között 4000 drogfelvilágosító előadást tartottak, aminek hatására 50%‑kal csökkent a drogfogyasztás.

Ha 10000 főnek segítettek, és ennek keretében (ezt írták!) tartottak 4000 előadást, akkor átlagosan 2,5 fő volt jelent egy ilyen előadáson. A drogfogyasztás 50%-os csökkenése lehetetlen, mert ez nemzetközi jelentőségű hír lenne. Bár attól függ, hol - országosan vagy csak Lévában? 

Egy cikket találtam erről, mely szerint Szlovákiában 0,3%-al csökkent a drogfogyasztók száma (akik nem marihuánát fogyasztottak).

-------------------------- 

Új év, új hirdetések

Több olvasó is jelezte, hogy szcientológus hirdetésekkel találkozott a Facebookon.

Csak remélni tudom, hogy nem dőlnek be sokan ezeknek.

Az okosleszel.hu "személyiségtesztje" valójában a szcientológia "egyház" 200 kérdéses "oxfordi" tesztje. A Narconon szerint "önköltségi ágon" szolgáltatják a programjukat. Mint tavaly megtudtuk, 4,5 millió forintba kerül. Ha ez az önköltségi ár, akkor én vagyok a dalai láma.

oca.jpggarab.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr7112166427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.