Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Levelek az archívumból - a szcientológusok csillapították le a kedélyeket 2006-ban (saját maguk szerint)

2010. június 30. - Reformer

Régen írtam a blogra, egy kis kutatómunka foglalt le. Összeszedtem a blog indulása előtt kapott egyházi emaileket és egyéb kommunikációkat. A következő pár bejegyzésben ezekből fogok válogatni.

Első témánk - a 2006-os zavargások és az egyház terve a "kezelésre"

A Wikipedia ezen témájú cikke (Magyarországi tiltakozások 2006 őszén) elég jól összefoglalja azt, hogy mi történt ebben az időszakban. A történtek politikai és egyéb vetületeivel egyáltalán nem kívánok foglalkozni, a kommentelőket is erre kérném.

Az egyház reakciójának bemutatása elég jól rávilágít az egyház ténylegesen érvényben lévő belső irányelveire és valós szándékaira. Kiemelések tőlem, ironizálás zölddel.

Az első elnöki köremail az MTV-székház ostroma után. 

A tipikus szcientológus reakciót láthatjuk - a katasztrófa megoldása mi más lenne, mint nagyösszegű adományok eljuttatása az egyházhoz.

(Egyébként Hubbard hivatalos megoldása az ilyen helyzetekre ez - szerinta ha az általa írt Út a Boldogság füzet eljut mindenkihez, megszűnnek a lázongások és a háborúk. Ezen jelenségeket ugyanis oda vezette vissza, hogy nincs széles körben elfogadott morális szabálygyűjtemény a Földön, ezért írt egyet.)

 

Sent: 2006. szeptember 20. 16:xx
To: Undisclosed-Recipient:;
Subject: A pesti zavargások!

Feladó: Nagy Tamás

Sziasztok!

Bizonyára értesültetek róla, MI történt hétfő éjszaka AZ MTV-nél!

Most inkább arról szeretnék beszámolni, mit tettünk ma (kedd) délelőtt a helyszínen. Az OTL (központi adminisztratív szervezet - a szerk.) kezdeményezésére néhány Sea Org Tag , org munkatárs és önkéntes lelkész illetve segítő kiment a helyszínre és Út a Boldogsághoz füzeteket osztogattak a helyszínen. 

Külön köszönet a székelyudvarhelyieknek, akik ma délelőtt érkezetek szolgáltatásra az orgba, mégis beszálltak segíteni, pedig arról sem hallottak még, mi is történt.

Köszönet Venesz Piroskának és Bárkovics Józsefnek is, akik a Balaton Maraton (2500 db) Illetve a Criminon (500 db) teljes készletét átadták AZ akcióhoz és így összesen mintegy 4000 Út a Boldogsághoz füzetet tudtunk szétosztani, hogy csillapítsuk az enthetát (rossz szándékú, ártó energia). Az emberek döntő többsége jól fogadta a füzeteket, többen miután beleolvastak, kértek még az ismerőseiknek.

Ez a példányszám persze csak csepp volt a tengerben, ahhoz az enturbulációhoz (zűrzavar, összevisszaság) képest, amit az események keltettek. 

Szeretnénk eljuttatni minden Magyar háztartásba Az Út a Boldogsághoz füzeteket.

Ez összesen 2 100 000 postaláda. Ez Az ideális kép, és ennek megvalósításához is össze kell Fognunk. A legjobb lenne, ha lenne néhány ember aki nagyobb tételeket meg tud finaszírozni, Hogy legyen mit osztani, mert a helyzet AZ , hogy AZ egész országban elfogytak a nagyobb készletek és már nem is nem tudunk tovább osztani.

Ezért szükség van, arra hogy segítsetek adományokat gyűjteni AZ akcióhoz illetve Ti magatok is adományozzatok AZ akcióra. (Ahhoz, hogy minden Magyar háztatásba a postaládákon keresztül Eljuttassok a füzeteket kb 70 millió forintra lenne szükség.

Az ABLE Magyarország tudja majd fogadni AZ adományokat. Kérlek segítsetek !

(És NE felejtsétek el azokat sem , akik a legjobban képesek eltüntetni AZ enthetát, AZ Auditorokat, akiket a most vasárnap 24-én 15 órakor a Bourbon rendezvényházban tartandó rendezvényünkön ünneplünk meg.)

Üdvözlettel: Nagy Tamás

 

Másnap jelentkezett Nagy Tamás egy akciótervvel. Tipikus, hogy az első lépése ez: "adjatok 10 misit".

A klasszikus lezárás (a rendezvényre gyertek el) is megjelenik.

Gyerekek! Mentsük meg az országot már holnap! Egész Magyarországot rendbe fogjuk tenni. UI: Este meccs lesz a TV-ben, gyertek, nem lesz otthon az asszony. Sört hozzatok, mert anyám megitta az összeset!

 

Sent: 2006. szeptember 21. 19:xx

To: Undisclosed-Recipient:;

Subject: Az első akcióterv a zűrzavar megfékezésére ! 

feladó: Nagy Tamás

Sziasztok!

Megszületett AZ első akcióterv: Szombatig több 10 000 Út a Boldogság füzetet kiszórni a zavargások centrumában, Budapesten.

Ahhoz, hogya szituáció kezelésére megtehessük AZ első nagy lépést, először pénzre van szükség: KB 10 millió forintra.

Már többen kértétek a bankszámlaszámot, ahová utalhatjátok AZ adományaitokat, 

ime:

ABLE Magyarország 10700385-26297002-51100005 CIB BANK

FONTOS ! A megjegyzés rovatba írjátok ezt: SZITUÁCIÓ KEZELÉS Küldjétek el AZ adataitokat AZ info@able.hu  -Ra, és megkapjátok a számlákat AZ adományokról. 

Persze Készpénzben is lehet fizetni, AZ OTL-ben Gyémánt Erzsébetnél, aki  AZ ABLE Magyarország vezetője.

Szükség lesz, majd másban is segítségre, többek között a füzetetek szétosztásában. Ezekről idejében értesültök majd. Gyorsnak kell lennünk, hogy NE terjedjen szét a zűrzavar.

Fékezzük meg AZ enthetát. Segítesz?

Baráti Üdvözlettel: Nagy Tamás

(És NE felejtsétek el azokat sem, akik a legjobban képesek eltüntetni AZ 

enthetát*, AZ Auditorokat, akiket most vasárnap 24-én 15 órakor a Bourbon 

rendezvényházban tartandó rendezvényünkön ünneplünk meg.)

Theta: A gondolat, AZ életerő, életenergia, a lélek vagy bármely más néven AZ AZ energia, ami AZ élet sajátja, s ami a fizikai univerzumban hatással van AZ anyagra és megeleveníti, mozgásba hozza és megváltoztatja azt. Ez AZ értelem, derűs nyugalom, stabilitás, boldogság, jókedv, kitartás és más olyan tényezők, amelyeket AZ emberek rendszerint kívánatosnak tekintenek.

Entheta: enturbulált theta (gondolat vagy élet). Különösen olyan kommunikációkra utal, amelyek hazugságokon vagy zürzavarokon alapulnak, rágalmazóak, kiszámíthatatlanok vagy rombolóak azért, hogy megkíséreljenek legyűrni vagy elnyomni egy személyt vagy csoportot.

ABLE: (Association for Better Living and Education) Szövetség a Jobb Életért és Oktatásért

Nem sokra rá már VÁLSÁGSTÁB is lett, és megszólalt az "önkéntes lelkészek" vezetője is. Új elem a médiának nyilatkozás tiltása is.

 

Sent: 2006. szeptember 21. 20:03
To: Undisclosed-Recipient:;
Subject: Önkéntes lelkészek a biztonságos környezetért SoS

feladó: Beck Beáta 06-70-xxx xxxx

Szia!

2006.09.19.-20.-21. TÜNTETÉSEK BUDAPESTEN ÉS ORSZÁGSZERTE

MA VAN A "NEMZETKÖZI BÉKE" NAPJA A LEGJOBB IDŐ ARRA, HOGY ÖSSZEFOGJUNK MI SZCIENTOLÓGUSOK!!!

"NEM SZÁMIT MI A PROBLÉMA, LEHET VALAMIT TENNI EZZEL KAPCSOLATBAN!" L.R.H.

A TEGNAP ESTE ALAKÚLT VÁLSÁGSTÁB SZERVEZÉSÉBEN AZONNALI KEZELÉST SZERVEZÜNK A BUDAPESTEN ÉS ORSZÁGOSAN JELENLEVŐ TÜNTETÉSEKRE.

LRH AZ ÚT A BOLDOGSÁGHOZ FÜZETEIT, BÉKÉS MEGOLDÁSRA FELSZÓÍTÓ SZÓRÓLAPOKAT, CCCHR KIÁLLÍTAS MEGHIVÓ SZÓRÓLAPOKAT KELL NAGYSZÁMBAN A TERÜLETRE JUTATNUNK MOST, EGYÜTT!

AMI azonnal  KELL HOZZÁ:

1. HOZD BE VAGY SZEREZD BE BARÁTAIDTÓL AZ ÚT A BOLDOGSÁG FÜZET KÉSZLETÉT ÉS JUTTASD EL AZ ORGBA A TESZT KÖZPONT VM- EKNEK, MÉG MA!!! HA,VIDÉKI VAGY VIDD A MISSZIÓDBA.Szerezz rá támogatást és hivd az ABLE vezetőjét Gyémánt Erzsit xxx -xxxx !

2. Azonnal jelentkezz  Kincses Gábornál 0670-xxx-xxxx, ha szóróapoznál!

Ezenfelül!!! LEGALÁBB 10 SZCIENTOLÓGUST ÉRTESITS ERRŐL AZ AKCIÓRÓL! Érd el, hogy jöjjenek segíteni!Használd erre a techhet!!!

SZABÁLYOK A TERÜLETEN KINTLEVŐKNEK:

1. CSAK CSAPATTAL MEHETSZ !

2. ARC (affinitás realitás kommunikáció rövidítése - a szerk.)

3. HASZNÁLD A TECHNOLÓGIÁT

4. MÉDIA INTERJÚT NEM ADHATSZ, HA KÉRDEZIK MIÉRT VAGY ITT, A VÁLASZ: SEGITENI VAGY HOGY NYUGALOM LEGYEN. KÉRD EL A NÉVJEGYÉT ÉS MOND NEKI A SAJTÓKÉPVISELŐNK KERESNI FOGJA RÖVIDESEN. BARÁTSÁGOSSAN ZÁRD LE A KOMMUNKIKÁCIÓT. EZUTÁN AZONNAL KÜLD EL NEKEM SMS-BEN AZ INFOKAT, ADATKAT.

5. HA, BÁRMI KÉRDÉSED VAN HIVJ!

6. A TÖMEG SZÉLÉN MARDJ , NE MENJ BELE A SŰRŰJÉBE!

        ...SZÜKSÉGÜNK VAN A TE OT SEGÍTSÉGEDRE!

EDDIGI AZONNALI SEGITŐINK AZ ÉJJEL 3-6 IG VOLTAK A HELYSZINEKEN

(rövid lista, hogy ki volt kinn)

VÁROM TOVÁBBI CÉGEK, CSOPORTOK JELENTKEZÉSÉT!!!

VÁLSÁGPROJEKT RÉSZLEGES SZERVEZÉSI TÁBLA:

BÁZIS:OTL

PROJEKT VEZETŐ: KOCKÁS JÓZSEF OTL 06-1- xxx xxxx

PR:WEIT KATALIN OT V FLOTTÁS:             06-70-xxx xxxx

VM VEZETŐ:BECK BEÁTA                            06-70-xxx xxxx

SZÓRÓLAP IC (in-charge, azaz felelős - a szerk.) :KINCSES GÁBOR                  06-70-xxx xxxx

PÉNZÜGY IC:GYÉMÁNT ERZSÉBET             06-1-xxx xxxx

EMAIL: beke@otlcee.hu

SZÁMITOK RÁD!

BECK BEÁTA VM VEZETŐ

 

Pár nap múlva a SZITUÁCIÓ KEZELŐ csapat is jelentkezett köremailben:

A klasszikus elemek itt is fellelhetőek - a megalapozatlan arrogancia (csak a szcientológusok képesek megoldani az ilyen helyzeteket), a lelkiismeretfurdalás-tech. Változás a tegnapihoz képest, hogy az Út a Boldogsághoz mellé most már szórólap is jár.

 

Sent: 2006. szeptember 25. 21:xx
To: Undisclosed-Recipient:;
Subject: a SZITUÁCIÓ KEZELŐ csapattól

Feladó: Kiss Enikő

Sziasztok!

Kiss Enikő vagyok, tegnap estétől a SZITUÁCIÓ KEZELŐ csapat 1. osztály vezetője.

Biztosan tudjátok már, hogy az országos zavargások miatt,egy kis csapat szcientológus összefogott, és megalakult a Szituáció kezelő csapat. A csapat célja, hogy megteremtse a nyugalmat és a békét az országban. Már rengeteget tettünk. Erről bővebben tegnap az Auditor ünnepségen Bogi (Bognár Tamás) beszámolt. Az eredmények magukért beszélnek. Sokat tettünk, de még nem vagyunk készen. Biztosan nézitek, hallgatjátok a híreket. Még vannak kint az utcákon, és még eddig nem kaptak megoldást az emberek. Újabb tüntetéseket szerveznek. A helyzet még nagyon nyugtalanító. Mi szcientológusok vagyunk azok, akik tudnak segíteni, és van technológiájuk a helyzet megoldására.

Addig dolgozunk, amíg teljesen meg nem szűnnek a tüntetések. 

Mi dolgozunk, hogy nyugalom és béke legyen. Segítesz nekünk? Szükségünk van Rád is!

Nem csak pár embernek kell felelősséget vállalnia és megoldani ezt a feladatot! Egyetértesz?

"Azt hiszitek, hogy mindig én fogom a jeget kaparni, és én vágom a lépcsőket, mi? Na, mi a véleményetek arról, hogy ti is vágjatok egy pár lépcsőt, hm?"

LRH, Siker kongresszus, Vezetés 263.old.

Hogyan tudsz segíteni?

1., Több százezer Út a boldogsághoz füzetet kell még kiosztani, és több tízezer szórólapot.

Gyere be a Teszt központba és vigyél el minél több szórólapot. Szólj még 3 barátodnak, hogy segítsenek Neked. Alakítsatok csapatokat! Add meg, hogy a héten melyik napokon, mikor, és hol fogsz szórni.

A teszt kp-ban jelentkezz: Kincses Gábornál: 06/70-xxx xxxx, Sebestyén Sándornál: 06/70-xxx xxxx; Kiss Enikőnél: 06/70-xxx-xxxx.

2. Ha semmiképpen nem tudsz segíteni a szórásban, kérlek, támogasd a nyomtatást adományoddal. Hívd Ferencz Krisztiánt: 06/30-xxx xxxx

3. Szükségünk van olyanokra is, akik telefonálnak és aktivizálnak még embereket.

Gyere be a Teszt kp-ba és megadott listáról hívd fel őket.

4. Segíts a felmérésben! Jelentkezz a teszt központban!

Szükség van a Te segítségedre is, hogy újra nyugodtan élhessünk Magyarországon!

Nincs időnk, MOST kell cselekedni! Jelentkezz MOST!

Segítségedet előre is köszönöm!

Enikő

A FIDESZ-gyűlés előtt kiment egy összefoglaló az "eredményekről" (mely egyben az utolsó hivatalos kommunikáció a témában). 
 
LRH techjét sikeresen alkalmazta a válságstáb, megszűntek a zavargások. Küldetés teljesítve.
 
A lusta wogok persze megint nem tettek semmi hatékonyat.
 
És természetesen megint ment körbe a persely.
 
Egyébként erről jut eszembe - miattam jutottak tovább a spanyolok a foci VB-n. Néztem a meccset, és arra gondoltam, hogy rúghatna már egy gólt David Villa. És rúgott. Egyértelmű, hogy a gondolataim befolyásolták a fizikai univerzumot. Milyen más magyarázat létezne?

 

 
Sent: 2006. október 5. 19:xx
To: Undisclosed-Recipient:;
Subject: FIDESZ nagygyűlés és az Út a Boldogsághoz!
 
Feladó: Nagy Tamás
 
Sziasztok!
 
Először is ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak a támogatását, akik 
anyagilag illetve munkájukkal támogatták azt az OT akciót, amelynek 
eredményeként 60 000 Út a Boldogsághoz füzetet és 110 000 szórólapot 
nyomtattunk ki illetve osztottunk szét Budapesten és néhány nagyvárosban.
(Ebben benne vannak azok a készletek is , amelyeket különböző szcientológus 
szervezetek illetve egyének ajánlottak fel az akcióhoz)
 
Érdekes, hogy aznap amikor elkezdtük a szórást, megszüntek az erőszakos 
cselekmények Budapesten. Nem volt egyetlen más szervezet sem, amely megpróbált volna valami hatékony, békés akciót kezdeményezni a zavargások megfékezésére.
 
Felemelő érzés volt látni milyen összefogást tudtunk pillanatok alatt 
létrehozni. Büszke vagyok rátok és arra, hogy szcientológus lehetek és egy 
csapatban lehetek veletek.
Köszönöm , hogy itt vagytok, segítetek és hogy mindig számíthatunk rátok.
Biztos vagyok benne, hogy Ron is büszke lenne rátok.:-))))
 
Mint tudjátok van még mit tenni. A FIDESZ péntek 16 órára nagygyűlést és 
tüntetést szervez a Kossuth téren és még nem lehet tudni, hogy ez a tüntetés 
összeolvad-e azokkal a csoportokkal, amelyek a zavargásokat kezdeményezték.
A következményeket egyenlőre senki nem tudja....
 
Mivel az ABLE által kinyomtatott 50 000 db füzetet már kiosztottuk, az 
egyetlen holnapig még rendelkezésre álló készlet az org által kinyomtatott 
füzetek. A Budapest Org összesen 12 000 pédányt nyomtatott ki saját pénzügyi 
forrásaiból, amelyet értékesítenie kell, hogy ki lehessen szórni. Ez már 
elkezdődött, és kb. 4000 db már elfogyott, és ezeket is kiosztottuk a korábbi 
akciók során.
 
Az orgban még van 8000 db. (ez 660 csomagot jelent), amelyekre lehet 
adományozni. Ezt a mennyiséget nagyon jó lenne holnap a nagygyűlés előtt 
illetve alatt kiosztani a Kossuth téren.
Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha elfogy a 8000 db.
 
Csomagokra lehet adományozni:
 
1 csomagban 12 db Út a Boldogsághoz füzet van.
Ára: 3600 Ft      IAS tagsággal 3240 Ft
 
Ha IAS tag vagy csak akkor 35%-os kedvezményt kaphatsz, ha 25 csomagra 
adományozol. Ez 58 500 Ft és 300 darabot jelent.
 
Hogy az akció gyors legyen az lenne legjobb, ha még ma illetve holnap délelőtt 
de legkésőbb péntek 15 óráig személyesen behoznátok  az adományitokat, vagy 
azonnal kellene utalnotok az Org bankszámlájára. Mivel a Budapest Bankban van 
pénzünk, csak akkor kerül rögtön a számlánkra, ha közvetlenül a Budapest 
Bankban adjátok fel az adományaitokat. Minden más verzió azt jelenti , hogy 
nem tudjuk felhasználni , csak a nagygyűlés után az adományaitokat, ezért 
kérlek benneteket, hogy még ma, de legkésőbb holnap délelőtt utaljátok át az 
adományitokat a következő számlaszámra:
Budapest Bank  10100716-41123900-00000002 A külföldon élőktől azt kérem, mivel onnan kb. 1 hét alatt ér át a pénz, hogy utaljatok Ti is a fentiek szerint és küldjétek el vagy faxon vagy emailen az átutalás bizonyítékát.
Fax: 36-1-3215295
 
Szükség lesz szórókra is, de ezt csak annak fügvényében látjuk majd, hogy 
mennyi adományt tudunk holnapig mozgósítani.
 
Előre is köszönöm a támogatásotokat.
 
Szeretettel : Nagy Tamás
        ED Budapest Org

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr352121557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

glezmen 2010.06.30. 21:34:33

mindig megmosolyogtat ez a kb. kisegito iskolas szintu fogalmazasi keszseg...

kalman 2010.07.01. 12:34:51

no comment :D

Ez magáért beszél... :)

üdv

Dr. A. Nordenholz 2010.07.01. 22:35:31

új promószöveg:

HAMAROSAN LEJÁR!

AZ IAS BOLYGÓSZINTŰ MEGMENTÉSI DÍJ

HAJLÍTHATATLAN, KEMÉNY, ELSZÁNT

Kamion 2010.07.02. 12:41:19

Huhh, ez azért veszélyes. Szóval Ők voltak azok, akik a tömegből békés tömeget csináltak. Így most már érthető, hogy a rendőrök miért voltak olyan agresszívak, mert Ők a harcot akarták és nem kaptak varázskönyvet, varázsszórólappal.
Viszont jól értettem, hogy mindenkinek be kellett önként vinni a füzetét, ami otthon volt, majd ki kellett ugyanazt fizetnie, amit beadott a közösbe ingyen?

sertésmájkrém 2010.07.02. 22:28:38

@Kamion: Már csak azért is vér ostobák, hogy nem tűnik fel nekik, mennyit fizetnek pár szarért?

Még ha ezzel váltanák is meg a világot, mi a büdös picsáért nem bekerülési áron "veszik meg"?

Nyomorultak. :/

béla 23 2010.07.02. 22:55:04

@sertésmájkrém: Tudjátok, nagyon érdekes ez a dolog, mert bennünket is érint személyesen. A gyermekünket is beszervezte ez a szemét banda és hihetetlen számunkra is , hogy az egyetemet , föiskolát végzett embereket, hogy lehet igy beetetni, hogy nem veszik észre és mindenről azt állítja milyen jó a misszióban . Ti akik itt irogattok minden bugyuta dolgot szerintük nem vagytok hitelesek, mert még nem jártatok ott. Bár ő se tette volna be a lábát ebbe az idióta csapatba, nem vagyok vallásos még is azon imádkozom, hogy világosodjon meg mielőbb az agyuk, mert a párja is sok éve szci missziós.

Satan Panonski 2010.07.04. 00:46:12

Elnézést, OFF

www.youtube.com/watch?v=Wn05D6OK_hE

Szerintem a kép mindent elmond. A szöveg meg ráerősít.
"Egyértelmű, hogy a gondolataim befolyásolják a fizikai univerzumot."

Szimptómák:
1. Könyv van a kezében.
2. Vigyorog.
3. Hülyeségeket beszél, igen meggyőzően.

Bocsánat a komolytalankodásért. :P

OFF vége

Reformer, remélem találtál valami tökös kiadót, ami kiadja a könyved! Jó lenne, mert ebben az országban nappal van éjszaka.

norbert79 2010.07.04. 22:12:14

Sziasztok!

Egy kicsit off részemről is. Mai vasárnapom filmnézéssel töltöttem, s betettem egy régi klasszikust: Airport! 1980-ból, egy amerikai komédia.
Röviden: Egy repülőgép-katasztrófafilm-komédia, egy 1957-ben megjelent film kifigurázása.

Már a film elején feltűnik egy mozzanat, amikor egy-egy utast/utaskísérőt megajándékoz egy férfi/nő egy virággal, s megkérdi, nem e akar ajándékozni vallásuk számára. Eddig semmi különös, de...
A film 55 percében a tapasztalt légi pilóta, akinek feladata lesz majd a repülőgép landolást segíteni, megérkezik a repülőtérre, s körberohanják különböző vallások kérgetői, s a menekülés közben egy elég durva harc bontakozik ki.
S mily meglepő, már 1980-ban sem bírták annyira a szcientológiát, ugyanis az egyik leütött tag is így közelített a hősünk felé: "...szcientológia...?" :D

Akit érdekel, a film 54:40-55:08 közötti szakaszában tekinthető meg az ominózus jelenet. :)
süti beállítások módosítása