Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

2010 - a nyomulás éve?

2010. január 08. - Reformer

Úgy látszik, rányomult az egyház erre a Clear Magyarország - 2010 témára, mert erősen kezdték az évet.

Az EZO magazinos cikket ez a két akció követte, mindkettő a belső levelezőlistáról származik.

Az első elkövetője Kopiás "Lobbista" Gábor

 

Feladó: Kopiás Gábor

Sziasztok!

Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2009. november 10-ei ülése tárgyalta a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról szóló országgyűlési határozati javaslatot.

A napirend tárgyalása előtt szót kértem, a bizottság tagjai ezt egyhangúlag megszavazták. Természetesen ők is tudják, hogy szcientológus vagyok.

Személyesen is ismernek, hiszen öt éve járok a bizottság üléseire!

Az alábbiakban a bizottsági jegyzőkönyvből idézem a felszólalásom engedélyezését és a szövegét:

"ELNÖK: Köszönöm szépen. Szeretném jelezni, hogy Kopiás Gábor úr, az Együtt egy drogmentes Magyarországért Mozgalom Heliosz Alapítvány képviselője jelezte, hogy szeretne egy kétperces hozzászólást tenni ehhez a napirendhez.

A képviselők után természetesen. Kérem, hogy erről majd szavazzunk, hogy megadjuk-e a szót. Most a képviselőket illeti a szó. Kérem, hogy akinek kérdése, észrevétele van, az tegye meg.

(.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Van-e esetleg még valaki, aki szót kér? (Nincsjelentkező.) Most kérdezem, hogy támogatjuk-e Kopiás Gábor megszólalását. (Szavazás.) Egyhangú igen. Köszönöm szépen. Tessék elcsípni egy mikrofont és két percben szót adok.

Kopiás Gábor (Heliosz Alapítvány) hozzászólása KOPIÁS GÁBOR (Heliosz Alapítvány): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság!

Köszönöm a megszólalás lehetőségét, nem leszek két percnél hosszabb. A Heliosz Alapítvány, Együtt a Drogmentes Magyarországért Mozgalom nevében kértem szót. Alapítványunk nyolc éve tevékenykedik drogprevenciós területen, a 10-18 éves korosztály drogfelvilágosításával foglalkozik. Több, mint 50 ezer gyereket értünk el, célunk az, hogy még időben és hatékony drogfelvilágosítást kapjon minden gyermek!

Rövid véleményünk a stratégia tervezetéhez: a tervezetben prioritást képez a drogfogyasztók fogyasztáskockázatainak csökkentése, az ártalomcsökkentés.

Szerintünk a prioritás, hogy drogfelvilágosítás legyen, fontosságban a következő pedig a leszoktatás. Az ártalomcsökkentés nem oldja meg a mélyen fekvő problémákat, sőt állandósítja a droghasználatot. A drogozás életellenes és az ártalomcsökkentés a droghasználat liberalizációjához vezet. Az ártalomcsökkentésnél van jobb dolog is, a megelőzés, amely egyrészt sokkal olcsóbb és hatékonyabb is!

Magyarul, egyszerűbb egy gyereknek még fiatalkorában elmagyarázni, hogy milyen élettani, szociális és társadalmi károkat okoz a kábítószerezés, mint amikor már élő halottként keresi a szert, akkor megpróbálkozni tisztává tenni!

A közösségi, sportolási programok is csökkentik a drog iránti fogékonyságot.

Az új nemzeti drogstratégia tervezete inkább steril tűket adna és kábítószer-tartalmú gyógyszerrel való, életen át tartó úgynevezett fenntartást. Nem támogatjuk a belövő szobákat, az állami pénzből való kábítószerosztást. A fentiek alapján a stratégiát általános vitára sem tartjuk alkalmasnak, bár, amit hallottam Pettkó képviselő úrtól, hogy ha 100-200 módosítás át fog menni, akkor azzal mi is egyetértünk, hogy fontos az, hogy legyen hazánknak drogprevenciós és drogügyi stratégiája. Köszönöm a figyelmüket és a lehetőséget."

FORRÁS:

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_biz.keret_frissit?p_szerv=181&p_fomenu=20&p_almenu=21&p_ckl=38&p_rec=&p_nyelv=HU

Miután ez a jegyzőkönyv megjelent a Parlament honlapján, más egyházak több vezetőjét is tájékoztattam erről, még Karácsony előtt. Az egyik választ idézem: "Kedves Gábor! A szép közös cél és fáradozás tudatában szép ünnepet kívánok kedves Mindnyájuknak! Barátsággal, üdvözlettel X. Y. püspök". A püspök úrral, mint szcientológus és egyházi PR-os először 2003-ban találkoztam, azóta is tartjuk a kapcsolatot, egyre több ismerete van rólunk!

Kopiás Gábor
Együtt egy drogmentes Magyarországért Mozgalom - Héliosz Alapítvány, Magyar Prevenciós Alapítvány 
kormányzati, civil, egyházi és támogatói kapcsolatok felelőse

A második pedig "TÁRGY: Malac influenza" megjelöléssel ment ki (a szokásos szcientológus arrogancia). Az említett interjúnak még nincs online verziója.

 

Feladó: Miklovicz Attila 

Kedves Listalakók! 

Talán néhányatokat érdekel néhány józan stabil adat a sertésinfluenzával  vagy más néven H1N1-el kapcsolatban.

A Természetgyógyászat Magazin 2010 januári számában van egy kb. 30 oldalas  cikkgyűjtemény ami alaposan kivesézi a témát. A cikkek között van egy 6  oldalas interjú Dr. Lenkei Gáborral is, illetve egy átfogó elemzés a  pszichiátriai gyógyszerezés elleni harcáról ismert Szendi Gábortól!

Egyre több ember szeme nyílik fel, és ez azért jó hír, mert az ilyen  események fogják reálisabbá tenni számukra, hogy lehet, hogy a  pszichiátria területén is igazak a "híresztelések", amely szerint egy  globális átverésről van szó!

Jó olvasást!

Miklovicz Attila

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr461657380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ammonia73 2010.01.08. 20:16:28

Szegény...hát ez teljesen olyan, mintha maguk is mindig rácsodálkoznának arra, hogy "szcientológus vagyok, mégsem rúgnak seggbe"

"...szót kértem, a bizottság tagjai ezt egyhangúlag megszavazták. Természetesen ők is tudják, hogy szcientológus vagyok...
Személyesen is ismernek..."

Ez a boldogság és szabadság? Hogy folyamatosan kisebbségi komplexusod van és ha valaki éppen nem néz rád csúnyán, már körüzenetben küldöd szét?
Ki az, aki jól érzi magát ebben a folyamatos "Sompolygok, sompolygok, mert néha sikerül kifogni egy olyan embert, aki még nem eléggé felvilágosult a szci témában, vagy elég intelligens ahhoz, hogy jól tudja leplezni az ellenkezőjét...

Warlimont 2010.01.08. 23:45:17

"A Természetgyógyászat Magazin 2010 januári számában van egy"

Igen komoly, magas tudományos értékű szaklap, minden Nobel-díjas itt publikál. Ha ők mondják, biztos, úgy is van.

ShadowPhrogg32642342 (törölt) 2010.01.09. 14:02:20

Globális átverés... Mikrocsipek... Kamugyógyszerek... Illuminátusok.... Muhahahaha... mi lesz a következő? Galaktikus gonosztevők?

Warlimont 2010.01.09. 18:31:14

ShadowPhrogg:

Sajnos igen! Ezeknek semmi sem szent, a gyógyszermaffia már kilépett a világűrbe! A Nemzetközi Űrállomáson új, Salmonella-vakcinát fejlesztenek egy ideje. Ezek az átkozottak elköthették a Discovery űrsiklót, mert az vitte fel a kísérleti mintákat...

www.parabolicarc.com/2008/05/31/spacehab-to-conduct-research-on-iss-salmonella-vaccine-model-to-fly-on-discovery/

Na, de majd jön az UFO-magazinban egy újabb, nagy tudományos értékű leleplezés, és vége lesz az üzelmeiknek.

thehandsomest (törölt) 2010.01.09. 22:01:40

Szendi Gábor ha tudná, hogy a szci-vel került kapcsolatba, valószínűleg ő kérné ki magának:)

örge1 2010.01.10. 13:04:05

@thehandsomest: egyszer már kikérte magának.

ElPadre 2010.01.11. 01:01:03

rosszul vagyok attól, hogy a szcientológia, ami kanyit sem ért a drogokhoz és a függőségekhez (azt kivéve, hogy tudja, hogy hogyan építsen ki függőséget a tagjaiban, vagy cserélje le a szerfüggést a narconon hálójában fennakadt szerencsétleneknél a hubbardizmusra), betolakodik az elvileg józan döntéshozatal színhelyére, és sok tucat szakember áldozatos munkáját akarja "nemműködikfasság" jelszóval lesöpörni az asztalról (ártalomcsökkentés), és ezzel sok ezer ember életét keserítené meg még jobban.

de persze, kell az emberi ágyútöltelék, és a narconon keresztül jönnek az újabbak és újabbak...

a szcientológiai egyházat ki kell irtani, a narcononjával meg drogmentes maratonjával együtt. miért? mert már kezdenek túl magas körökbe elérni a hülyeségeik, és ott már bizony tudnak ártani, nem csak a szegény lúzer tagjainak.

szcientológia a policy-makingben? na EZ A RÉMÁLOM.

cthulhu 2010.01.11. 02:00:00

@ElPadre: Igaz, egy kollégám nekem is mutatta a drogellenes füzetkét, amit a kezébe nyomtak az utcán. Kb. két perc volt rájönnöm, miről van szó. (Mivel sajnos volt már dolgom a szcivel).Persze csak szerényen, a végén, kisbetűvel szerepelt ám a lényeg...
Undorító. Persze, ne drogozz, akkor nem tudod rájuk elb...ni a pénzed. Rohadt dögkeselyűk.

Warlimont 2010.01.11. 13:17:08

A Drogmentes Maraton az, ami sz.rt sem ér, pláne annak tükrében, hogy mekkora nagy feneket kerítenek neki.
Füzetkét osztogat, tájékoztat? Még ha levonjuk az egészből a szektás agymosást, és marad az önmagában nemes alapcél, az is működésképtelen. MINDEN drogos tudja, hogy amit tesz, az káros, tehát nem a szimpla információhiány az oka. Ugyanígy MINDEN dohányos is tudja, hogy árt az egészségének, tüdőrák, stb, mégis szívja. Minden kövér ember tudja, hogy az elhízás veszélyes, sportolni, kevesebbet kéne enni. Itt sem az információhiány a gond.

A szenvedélybetegség lényege, hogy NEM TUDSZ mit kezdeni a szenvedély diktálta kényszerítő belső erővel, vagy nem tudsz ellenállni a kínálás jelentette kísértésnek. A drogdílerek pl még a kórházi osztályokon is zaklatják a betegeket, betelefonálnak, látogatónak álcázva magukat bejönnek, stb, hatalmas pénz és ezért hatalmas érdek áll a leszokás ellen dolgozó oldalon.

Ezeken pedig a tájékoztató füzet nem sokat segít. Egyébként tájékoztató füzet, felvilágosító kampány, "drogsátor" a Szigeten, iskolákba kiszálló felvilágosító órák tartása, bentlakásos rehabilitációs intézmények és egyebek szci nélkül is volt/van millió, de ez nem old meg sajnos semmit. Igaz ekkora melldöngető önfényezés sem társul hozzá, mint amivel a szcik ünneplik az állítólagos drog-eredményeiket a maratonjukkal.

A drogprobléma annyira összetett társadalmi kérdés, amiben az orvosi rész csak csepp a tengerben.

A drogellenes futás nevetséges és álszent, a szekta a drogosok nyomorúságát használja fel a saját sz.r eszméinek rejtett terjesztésére.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.01.11. 16:58:56

Asszittem, a füzetke arra való, hogy vki ne kezdje el, vagy legalább tudja, hogy az káros ("már mér lenne káros az, ami jó?"). Én pölö amikor a lepukkantabb környéken látom pölö a szipus gyerekeket, akkor szerintem messze avannak a "minden"-től. Arról nem is beszélve, hogy a "tud" mentális állapotig sem igen képesek eljutni...

Amúgy van valami Drog Rundown is, ami kicsit túl van a füzetkeosztás színvonalán.

:: A drogellenes futás nevetséges és álszent, a szekta a drogosok nyomorúságát használja fel a saját sz.r eszméinek rejtett terjesztésére.

Speciel én az összes vallást kitiltanám a kórházakból... (de érdemes elgondolkozni, hogy melyik a jobb, egy szétesett drogos, vagy egy testileg egészségesebb elvakult szektás)

Ammonia73 2010.01.11. 18:29:05

"de érdemes elgondolkozni, hogy melyik a jobb, egy szétesett drogos, vagy egy testileg egészségesebb elvakult szektás"

...veszélyességi szempontból mindenképpen a szétesett drogos a jobb, mert azt még (bizonyos szintig) össze lehet kaparni és egészséges emberré is válhat akár, ha ő is akarja. :) ...ezen felül...látod rajta hogy mi, meg tudod mutatni a gyerekednek hogy "látod, azért szenved,azért tart itt, azért mert..." és talán elrettentő példa lehet.
Na de a folyton mosolygó aranyos és kedves szcientológusok meg csak úgy moshatják a gyereked agyát, mert a sulik nagy örömmel neveznek be a drogmentes maratonra...

cthulhu 2010.01.11. 18:33:00

@Warlimont: Asszem nagyjából egyetértünk, főleg ami az utolsó két sort illeti.
Trans: Veled nem annyira... Persze más vallásban is vannak hibák, de most a szciről van szó. Rengeteg kommentnél előjött ez a "de más vallások is" téma. Ebből aztán jó kis személyeskedések, vagy szimplán végtelen viták lesznek sokszor. Minek? Itt a szcientológiáról beszélünk, akinek mással van gondja, az gondolom megtalálja a megfelelő fórumot.
Nem csak szétesett drogos, vagy elvakult szektás létezik. Golyó vagy kötél? Mert ez úgy hangzik. Azért legyen már más lehetőség is... (Nem ciánkapszulára gondoltam:)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.01.12. 10:58:35

:: Ammónia73 2010.01.11. 18:29:05

:: ...veszélyességi szempontból mindenképpen a szétesett drogos a jobb

Ja, pont ez a baj, hogy sokan birkákat akarnak, nem önálló (azaz valahol veszélyes) egyéneket. :(

De más szemszögből ha megnézed a tónusskálát (Warlinak lefordítom: DABDA), akkor egy bánatos/apátiás személy (depressziós/elfogadó) bizony rosszabb állapotban van, mint egy rejtett ellenséges (alkudozó) illető.

Harmadik szemszög: az illetőnek van egy kibaszott nagy problémája (haldoklik/drogos). Ha valaki ebben az állapotban kap egy kalapácsot, amivel agyon tudja ütni a problémát, utána annyira megörül neki, hogy hajlamos lesz mindent szögnek nézni.

Szóval a "fanatikus" állapoton keresztül kell esni. Akár gyógyuló drogos valaki (aki még fanatikus SEM tud lenni), akár szektás.

stefan75 2010.01.13. 01:48:43

@Translator +X+: Transzi, neked kimosták az agyadat, hülyeséget beszélsz már megint. Egy drogos max meghal, de egy szektás még sok más embert magával ránt, beszervez, kimosatja az agyukat, tönkreteszi a családjukat és az életüket, és a végén, ha igazán szépen padlóra küldik, meg is hal. Mint már annyian, Horváth Istvántól Lisa McPhersonig. Jó lenne kinyitni a szemed. De tudom, nem lehet, te már csak egy mérgező eszme inkubátora vagy, semmi több.

A szcit használni drog ellen olyan, mint
a kígyóharapást gyógyítani medveharapással.

stefan75 2010.01.13. 01:49:54

@Translator +X+: Transzi, neked kimosták az agyadat, hülyeséget beszélsz már megint. Egy drogos max meghal, de egy szektás még sok más embert magával ránt, beszervez, kimosatja az agyukat, tönkreteszi a családjukat és az életüket, és a végén, ha igazán szépen padlóra küldik, meg is hal. Mint már annyian, Horváth Istvántól Lisa McPhersonig. Jó lenne kinyitni a szemed. De tudom, nem lehet, te már csak egy mérgező eszme inkubátora vagy, semmi több.

A szcit használni drog ellen olyan, mint
a kígyóharapást gyógyítani medveharapással.

dundolka 2010.01.13. 09:29:31

Mindenki abban hisz amiben akar.
De
1. joga van mindenkinek saját elhatározásból ebacni az életét.
2.joga van a barátoknak családnak menteni az illetőt
3. joga van a társadalomnak, elitélni egy veszélyes közösséget.
Kutya kötelessége mindenkinek tiszteletben tartani mások jogát az önrendelekzésre, a családjával való kapcsotatartásra, az emberi életkörülményekre, a munkájáért járó fizettségre. Semmi nem ment fel egy olyan csoportot a felelősség alól ami 2010- ben rabszolgákat tart.Lehet mosni az eszmét de felesleges!

Plejádok 2010.01.13. 10:09:28

@stefan75:
Mumus akartál lenni, vagy nevetséges?
Az utóbbi sikerült.
:))

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.01.13. 12:14:26

stefi ecsém, felvilágosítalak:

A drogos és a fanatikus között az a különbség, hogy míg egyikük sem képes elviselni a világot,

- A drogosnak nincs semmi megoldása a problémáira, meg akar halni, és magával akarja rántani a környezetét is
- A fanatikusnak már van EGY megoldása a problémájára, amivel mindenki más problémáját is meg akarja oldani.

Szóval a drogosból majd fanatikus lesz, a fanatikusból (amikor lesz több megoldása az élet problémáira), értelmes ember. (Vagy ha bebukja a szektáját, megy vissza drogosnak.)

Így megy ez. Láttam szektásnál, láttam drogosnál.

Szóval a fanatikus jobban van, csak te nehezebben bírod elviselni, mert több benne az élet és többet kommunikál.

anyós 2010.01.13. 13:43:29

Dundolka! Ne rontsd itt a levegőt! A szabad vélemény nyilvánítás nem azonos az anarchiával!

dundolka 2010.01.13. 19:45:48

@anyós:Nem létezel:))))))))))))

stefan75 2010.01.14. 14:01:46

@Translator +X+: Láttál te már drogost, vagy csak olvastál róluk LRH könyveiben? Az átlag drogos elszívja szombaton a füves cigit, elmegy szórakozni, örül. Problémája semmi.

Aki a környezetét próbálja berántani, az a fanatikus. Aztán mikor a környezete végképp lekoptatja, a pénzéből is kifogyott, és már a saját szektájának is kezd kínos lenni, akkor meg akar halni. Majd tapasztalni fogod.

A keménydrogosoknak persze valóban vannak problémáik, de nekik a szci kb. annyira megoldás, mint egy tarkónlövés. Sőt, még annyira se, mert a tarkónlövés nem csinál újabb gondokat.

Ha valaki le akar szokni, az leszokhat, ehhez nem kell fanatizmus.

Warlimont 2010.01.14. 17:16:37

Stefan75:

Igazad van.

Aki valóban látni akarja a magyar drogosok életét, az kölcsönözze ki/töltse le a "Budapest-végállomás" című reality jellegű filmet, amiben a kamera egy drogos pesti banda életét követi.

Na, ők a drogosok.

Csak két idézet a filmből (és az életből):

1.
Riporter: - Közös tű... A fertőzésektől nem féltek? AIDS, hepatitis...
Drogos1: - Hát, nem érdekel, be van kalkuláva.
Drogos2: - Azt úgy csináljuk, hogy aki egészséges, az szúr először, azután a kicsit beteg, azután a nagyon beteg....

2.
Riporter: - Látom, kaptatok Bibiliákat....
Drogos1: - Ja, osztották, elhoztuk
Drogos2: - Lehet belőle sodorni. Most Máté evangéliumát szívom.

----

Megnézném, hogy ezekkel az arcokkal mit kezdene a szekta.

csipinymous 2010.01.14. 18:05:11

@Warlimont: A szcientológiai zagyház, ezekkel a drogosokkal semmit sem kezdene.
Másodperecek alatt leráznának ezzel a problémával. Mivel, ezek a drogosok (kettes) tónusszint alattiak és erre most nincs idejük! Nekik a világ megmentése a fontos és nem hol mi drogosok, szellemi fogyatékosok illetve sérültek, mozgáskorlátozottak, hátrányos helyzetűek...stb., csip-csup gondjaik!
Erről már régebben írtam és szálltam vitába Transzival.
A szcientológia zagyház technikájának, itt van az egyik gyenge pontja a sok közül.
Vesszen hát a férgese, hitük szerint! Persze pillanatok alatt váltanak témát és köpönyeget ha kell és mire magadhoz térsz már el is húzták a csíkot!
Transzinak, erre is lesz majd magyarázata, amivel ellent mond majd a régebbi írásainak!
Ne feledd, hogy a Narconon, nem rendelkezik infrastruktúrával Magyarországon! Akkreditált programjuk nincs.
A maraton a drogmentes Magyarországért is, érdekesen lett bejegyezve! Elméletileg be sem mehetnének az iskolákba!
Vajon miért van még nyelviskolákra is szükségük, a maratonnál (nyeremények)?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.01.15. 02:12:35

:: Warlimont 2010.01.14. 17:16:37

:: Megnézném, hogy ezekkel az arcokkal mit kezdene a szekta.

Méregtelenítés, introspection rd és drog rd ;)

:: csipinymous 2010.01.14. 18:05:11

:: ezek a drogosok (kettes) tónusszint alattiak

0,1 körüliek, apátia szintjén vannak...

:: Nekik a világ megmentése a fontos és nem hol mi drogosok, szellemi fogyatékosok illetve sérültek, mozgáskorlátozottak, hátrányos helyzetűek...stb., csip-csup gondjaik!

Mondtam én, hogy ebben nincs igazad? ;)

Plejádok 2010.01.15. 08:39:44

@csipinymous:

"A szcientológiai zagyház, ezekkel a drogosokkal semmit sem kezdene."

Szerinted, ki tudna valamit is kezdeni velük?
Mondjuk, erőszak nélkül!

Plejádok 2010.01.15. 12:24:05

Azért, azt ne felejtsük már el, hogy a Szcientológia nem krisztusképző!

Dr. Kix 2010.01.16. 12:23:21

@Ref:Élsz még? :) Mi ez a csönd?

Tonescale 2010.01.16. 22:40:57

Hát persze, hogy nem felejtjük el. Krisztus a kereszténység szerint a világ bűneit vette magára, a szcientológia a sajátjait sem. A római katolicizmusnak cca. 2000 évre volt szüksége ahhoz, hogy bocsánatot kérjen némely viselt dolgáért; gyanítható, hogy ezt a folyamatot sem a duplamagos processzorok, sem a hubbardi admintech nem fogják felgyorsítani. Ráadásul mivel a mérnökemberek eléggé szókimondóak, még ha ez némelyeknek nem is tetszik, így elsőkézből azt is megtudhattuk, hogy a bűntudat és a hibáztatás milyen káros és az alapító nem felejtette el már a kezdetekkor kinyilvánítani azt sem, hogy "a szcientológia nem köteles segíteni, nem követett el semmi olyat, amiért bárkit is ki kéne engesztelnie", idézőjel bezárva. Summa summarum fogalmazhatott volna akár úgy is, hogy "nem krisztusképző". Szóval, köszi az emlékeztetőt, a biztonság kedvéért inkább nyugtázzuk még egyszer, hogy kellőképpen duplikáltuk: Nem felejtjük el, hogy a szcientológia nem krisztusképző!

cthulhu 2010.01.16. 22:42:38

Ref: Na igen, eléggé eltűntél. Érted jött a fekete autó? Na, ez rossz poén volt.
A Délinél, a metróbejárattól nem messze nyílt egy bolt, a kirakat tele van Dianetika könyvvel. Ez már a nyomulás jele lenne? Remélem, kimerül ennyiben.

Reformer 2010.01.17. 09:29:47

Vagyok, lesz is új bejegyzés, talán már holnap.

csipinymous 2010.01.18. 00:22:52

@Plejádok: Mondjuk, szakemberekre bíznám. Hubbardot nem sorolnám a szakemberek körébe!
Svindlernek tekintem.
A szcientológiai zagyházat, meg szóba sem hozhatnánk ebben az esetben!
-Mi a bűnöd?
-Hány szexuális kapcsolatod volt? Név, cím, telefonszám, munkahely...stb.!
Van e az ismeretségi vagy családi körödben banki alkalmazott, rendőr, katona, orvos, drogkereskedő...stb.! Név, cím, telefonszám, munkahely...stb.!
Akiknek ilyen kérdéseik vannak, azoktól mit is várhatnék? :D

Plejádok 2010.01.18. 07:56:06

@enyje:
Tiszta sor, legalább előre megmondta.

@csipinymous:
Hol vannak a szakemberek? Egyre több a drogos miért?
Szakember hiány van, csipi?
Csekély ismereteim alapján, nem a legfőbb tevékenysége, vagy felvállalt feladata a Szcientológiának a dorgozás megszüntetése.

A kérdéseket illetően,nem cáfollak meg, mert nem tudom, de az viszont tény, hogy tőlem nem kérdeztek még semmit.

csipinymous 2010.01.18. 22:56:26

@Plejádok: Előbb vagy utóbb te, is a biztonsági teszt elé kerülsz!

Warlimont 2010.01.20. 17:21:58

"Hol vannak a szakemberek? Egyre több a drogos miért? Szakember hiány van?"

A drogprobléma messze nem kizárólag orvosi kérdés, hanem egy össztársadalmi probléma, aminek sok egyéb mellett, részben orvosi vonatkozása (vagy inkább következményei) vannak.

Hasonlatként azt mondom, a drogprobléma olyan, mintha azt kérdezném, miért van olyan sok közlekedési baleset. Azután megkérdezzük a baleseti sebészeket, miért van itt állandóan ennyi beteg. Ők tehetnek róla? Nem. Ők tudják megoldani a gyorshajtás, figyelmetlenség és egyéb kérdéseket? Nyilván nem.

A drog és alkohol kapcsán a pszichiátria lehetőségei minimálisak. Olyan társadalmi, egzisztenciális, családi, baráti kör kérdéseket kellene megoldani egy-egy eset kapcsán is, amire nyilván eleve esélyünk sincs. Plusz a dílerek a drogban lévő üzlet miatt minden felvilágosításra költött ezer forint ellenében milliót tudnak felhasználni, hogy "ellenünk" dolgozzanak.

Nem tudom, megnyerhető-e a drogcsata, de biztos, hogy nem az egészségügy nyeri meg minden érintett terület helyett, mint ahogy a rendőrség sem tudja felszámolni a drogterjesztő hálózatokat, mint problémát.

Plejádok 2010.01.21. 08:28:33

@Warlimont:
Mintha szakemberekről beszéltünk volna csipivel, nem orvosokról.

Munkád kapcsán, pedig megértelek, hogy alapos magyarázattal kell szolgálni a jobb megértést illetően, köszi, de az elmém kapacitásával még elégedett vagyok.

A többivel teljesen egyetértek.
süti beállítások módosítása