Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

2008. szept. 28. Anonymous tüntetés összefoglaló

2008. szeptember 28. - Reformer

Forrás: Magyar Anonymous weboldal

 

 

Flag túra, 2008. 09.28.

 

Anonymous kapot egy meghívást, hogy a Flag túrára szívesen várnak. Erről egy-két finomságot elmesélnék. A szcientológusok feltűnően zavartak voltak már önmagában attól, hogy vannak anon tüntetők a helyszínen. Természetesen ránk hívták a rendőrséget, de mivel ezzel sem értek el átütő sikert, egyre többen és többen gyűltek össze a bejárat körül, és viselkedtek továbbra is nagyon zavartan. Beszélgettek, a rendőröktől is próbáltak megtudni rólunk valamit, és csak fotóztak, telefonáltak, fotóztak, telefonáltak... A rendőrök egyébként nagyon kedvesek, barátságosak voltak, eltekintve az első, rutinból képünkbe vágott mondattól: "ha lefényképez, beperelem!". Őket egyébként azzal a szöveggel riasztották, hogy "csuklyások gyülekeznek". Természetesen a napi politikából adódó eseményekre asszociáltak.

Maguk a szcik közvetlenül is próbáltak zavarba hozni minket, teljesen esélytelenül. Volt néhány "álarc nélkül nem megy, öcsi?" félmondat, és hasonlók, illetve egy nagyon idős néni egy arasznyira megközelített, majd még közelebb hajolt, vele egyszerre én is közel hajoltam, és mikor látta a szememen, hogy egy centiről is mosolygok rá, akkor inkább elfordult, és bement. Támer Gabriella, a következőképpen harcolt:
- A személyiségi jogok megsértése, ha lefényképez, mert én nem járultam hozzá.
- Ez viszont közterület, és fényképezhetek.
- De ez akkor is sérti a jogaimat.
- Én meg közterületen fényképezek.
- Én ismerlek téged!
- Én is ismerlek téged! (már nem bírtam visszatartani a nevetést).

A másik "támadó" szcientológus egy ismertebb, kicsit törpe alkatú srác volt (Bús Zsolt), aki elénk állt, hogy ne látszódjunk. Ahogy előttem ácsorgott hangosan feltettem a költői kérdést:
- Egy szervezetnek miért jó, ha a legkisebbet állítják ki, hogy takarjon el valamit?
- Azért, hogy feljebb emelhessétek a táblát fölém.
- Amíg még megvan a humorérzéked, addig még van remény számodra. Mi azért dolgozunk, hogy te kiléphess és megmenekülj!
- Hát nagyon szépen köszi!

Nagyon tudtam sajnálni azokat a kis gyerekeket, fiatalokat, akik ünneplőbe felöltözve, szomorkás fegyelemmel lépkedtek be szüleikkel. A legkisebbek nagyon aranyosak voltak, tetszett nekik az álarcunk, ezért amikor beértek a szállodába, megfordultak, és tágra nyílt szemekkel néztek minket az üvegajtókon keresztül. A szüleik hamarosan elrángatták őket, és eltűntek.
 Egy rózsaszínbe öltözött szci hölgy egy laza kézmozdulattal hozta tudomásunkra, hogy a középső ujjunktól vár anális örömöket.4 órakor, mikor lejárt a bejelentett tüntetési időnk, távoztunk. Két szci utánunk somfordált (Dukai Csongor és egy nő), hátha tud egy két elcsípett fotót készíteni rólunk. Nem jött nekik össze, elég hamar leráztuk mindkettőt. Egy kis kompakt fényképezőgéppel olyan távolságból nem lehet jó fotót készíteni. Miért nem kértek kölcsön egy jobbat, mielőtt ezt kitalálták?

Fotók Anonymoushun képgalériájában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr74686183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/index.htm 2008.09.29. 21:02:15

pszci
please az ilyet mellőzzük. Köszi!

yxcv 2008.09.29. 21:17:47

Számodra az az igaz, ami Ronnak igaz?
"Think for yourself!"

yxcv 2008.09.29. 21:52:41

Találtam egy aranyos mondatot az egyik fórumon:

"Hammering out of existence incorrect technology would include $cientology itself! "

A helytelen technológia kiütése magába foglalja magát a $zcientológiát.

Kereso 2008.09.30. 02:08:36

Anonymous Te miben hiszel, ha egyáltalán?
Nem értem miért éppen a szcikkel nem értesz egyet? Van még kint elég sok egyéb burkolt társaság!!
Rossz a megközelítés.... A gyökereket kell nézni... a hülyítés, a hívek "megkopasztása", az agresszió mint mellékes dolgok..

anula 2008.09.30. 07:35:41

Kereso, ezt azokak mond, akik meghülyítettek, megkopasztottak, akikkel szemben agresszívek.
Egyébként pont ez a gyökere a dolgoknak. Azt nézzük. Nem hitvitát folytatunk. Azt meghagyjuk a papoknak meg a teológusoknak.

Ske 2008.09.30. 08:39:56

Hihetetlen, hogy még mindig van, aki azzal jön, hogy miért nem más vallásokkal foglalkozunk, miért pont a szcivel?

Mert ez a blog témája. Ha kereszténységgel akarsz foglalkozni, keress egy olyan blogot.

anonim én, miért vagy azon meglepődve, hogy idejönnek hányni? Lehet, hogy elő van egy naptáruk, amibe be van írva, hogy melyik napon mikor kik jöjjenek ide, aztán persze majd ne aggódjatok, kiauditálunk benneteket, de a cél szentesíti az eszközt.

Mindenesetre nekem nagyon tetszik az, amit tesztek, remélem egyszer majd nekem is lesz lehetőségem ott lenni veletek.

Lemb 2008.09.30. 08:59:18

Kereso, kívánom, hogy találj egy olyat, amely nem gyilkolja meg a szüleidet, testvéreidet, gyermekeidet, barátaidat, ismerőseidet.

Kereso 2008.09.30. 10:02:28

újra fogalmazok.. miért CSAK a szcik?

anonym: egyébként jó amit tesztek, csak úgy gondolom, hogy nincs elég nyomos érvetek ahhoz, hogy komolyan vegyenek és elegen meghallgassanak.... személy szerint kívánom, hogy sikeretek legyen és lehúzzátok a lepedőt a szciegyházról..

keresztyén vagyok és nem az interneten fogom megvitatni a hitem.

amit találtam az az ÉLET..és semmiképpen nem a szcik.

944 2008.09.30. 10:04:05

Reformer!

Nem tudok emailt kuldeni, de most talaltam ra a Wikileaks-re es van jopar bejegyzesuk a CoS viselt dolgairol. Ki ez a Frank Oliver az OSA-bol?

wikileaks.org/wiki/Church_of_Scientology_Office_of_Special_Affairs_and_Frank_Oliver

Kereso 2008.09.30. 10:05:47

anula..

pedig, ha mélyebre ásnál és megtalálnád a szcivek forrását, akkor még hitelesebb is lehetnél, meg alapod is lehetne egy tágasabb hallgató táborra..

norbert79 2008.09.30. 10:11:36

Kereso: Menekülj, itt mindenki a szcik ellen mond kritikát, mi mind SP-k vagyunk, menekülj, ha kedves a tónusod! :)

anon 2008.09.30. 10:39:50

Én is kérdeztem Gerák Anditól, nagyon szépen és kedvesen arról, mi a véleménye LRH pszichés gyógyszereiről (halottkémi jelentés, ugyebár), illetve arról, hogy saját maga kérte a pszichiáteri kezelését. Ma reggelre a kérdésem eltűnt, pedig nagyon kedves voltam, nem szidtam se őt, se a szcit.

Hiába no, a válasz elmaradása is egyfajta válasz :)

Pszientológus 2008.09.30. 10:48:31

anon: Talán mert nem erről akart beszélgetni veled ez a tündéri nő.

anon 2008.09.30. 11:01:06

Persze, és ilyenkor gyorsan ki kell törölni a kínos kérdést is, hasonlóan a többiekéhez is, mert volt ott még hozzászólás az éjjel, ami reggelre eltűnt. Nehogy valami fény jusson a sötétségbe.

Pszientológus 2008.09.30. 11:10:19

Most komolyan, mit vársz? Hogy ama elefánt kinyírására is elegendő mennyiségű vistaril hatására megtörik és szakít az egyházzal? Ugye sejted, hogy ez nem egy fórumos hozzászólás alapján fog bekövetkezni? Vagy csak nyomást szerettél volna gyakorolni rá? Ezt az egyház entétáskodásnak hívja, és pusztítani rendeli.

Amúgy igazad van... de... hát nem tudom

Az a helyzet, tudod, hogy a tech egy rész működik. Egy másik része pedig megértést ad az életről.

Azt én elhiszem Jason Beghe-nek, hogy nincsenek OT-k. Még azt is, hogy clear-ek sincsenek. De azt viszont nem hiszem, hogy release-ek sincsenek. Release-ek vannak.

A pszichókkal kapcsolatban abszolút nem értek egyet az egyházzal és soha nem is értettem egyet.

Szokott az egyház ingyenes rendezvényeket is csinálni. Oda te is elmehetsz. Sales-elni akarnak majd neked, de pofátlan zaklatásnak nem leszel kitéve rajta. Elmehetsz oda, és megnézheted. Megnézheted, hogy működik-e a tech. Látsz majd előadókat, akik úgy tudnak beszélni, ahogy ember nem tud. Látsz majd sales-eseket, akik úgy sales-elnek, ahogy ember nem tud (és igen, minden mellébeszélés ellenére, amit NEM AKARSZ megvenni, azt NEM FOGOD megvenni ott sem!!!). Látsz majd ott embereket, akik úgy tudnak kommunikálni, ahogy még nem láttam kommunikálni embert. És ez azért van, mert a tech egy része működik.

És nem utolsó sorban, látni fogod, hogy az milyen közönség. A feelinget szavakban nem tudom átadni, mert agymosott dumának tűnne. Na de én nem vagyok agymosott. Csak tudom, amit tudok (ezt hívják úgy, hogy integritás).

Bármennyi hibája, bűne is van az egyháznak, a tech egy része működik. Ezt tudom, mert látom. Saját magamon is érzem.

norbert79 2008.09.30. 11:19:29

Pszientológus: Nem bántásból, de te hinni akarod, hogy működik, valójában semmit sem ér az egész. Én ezt látom.

anon 2008.09.30. 11:25:15

Voltam már ilyen gyűlésen. Igaz, valóban nem voltak agresszívak (leszámítva persze a "vegyél könyvet", illetve a "látogass meg a központban, ott több az infó rólunk, többet tudsz meg, stb.". Az, hogy valaki egy témakörről, jelen esetben a szci és vonzatai gyorsan és meggyőzően tud beszélni, önmagában nem kunszt, megegyezik a jehova tanúi, hit gyülekezete, krisnások, etc. vallások térítőinek beszélőkéjével. Nevezhetjük ezt kommunikációnak is, persze, de az én véleményem szerint a kommunikáció alapfeltétele az, hogy kétirányú, s nem szakad meg az egyik fél részéről bizonyos pontoknál (lrh drogozása, akár), illetve nem ismételget egyazon begyakorolt sémákat (hazugság, semmi sem igaz a kritikák közül, ellenségeink találtak ki MINDENT). Egyébiránt a derék szcientológus amikor megtudta, hogy a velem levő feleségem pszichológus, lefagyott, mint a Windows, nem igazán tudta, mit kezdjen a hirtelen felbukkant "ősellenséggel", szóval ennyit a nagy kommunikációs képességről :)

Megértést az életről bármelyik vallás és szekta ad, ez a lényegük. Dobozolt instant megoldásokat kínálnak úgy a HGY-sek, mint a jehova tanúi, a Moon-hívők vagy akár a krisnások. Nem véletlen, hogy a szekták a gyenge/meggyengült személyiségű, krízishelyzetben lévő embereket szippantják be először, illetve a legtöbb tagjuk ilyen: "bajban vagy? segítünk, itt a megoldás", s a vége sokszor a teljes anyagi összeomlás, az öngyilkosság.

Pszientológus 2008.09.30. 11:26:12

norbert79: Nem bántásból, de te olyanról mondod, hogy érezni véled, amit a büdös életben nem láttál közelről, nem hogy éreztél volna.

Szóval menj be a blahai orgba, és kérdezd meg Bús Zsoltot, hogy van-e valami könnyed, érdeklődőnek szóló, ingyenes programjuk a közeli jövőben. Biztos, hogy van. És nézd meg azt a programot. Ha kérdi, hogy ki küldött, akkor mondd azt, hogy egy entéta, akit akkor rúgtak ki az egyházból, amikor ő jött.

Pszientológus 2008.09.30. 11:27:26

Anon: húdekurvára maszatolsz... kinek akarsz magyarázni? Nekem? Vagy magadnak?

anon 2008.09.30. 11:29:11

norbert79: nem működik, persze, hogy nem, ahogy a többi szektáé sem. Ha megkérdezünk egy hitgyülist, hogy szerinte az ő tanaik a legjobbak-e az élet problémáira, hevesen bólogatni fog. Jehova tanúja is, a krisnás is, az összes többi is. Nincs különbség köztük, illetve annyi van, hogy a szci azok közé tartozik, amelyek valóban, a szó szoros értelemben tönkretesznek és öngyilkosságba kergethetnek, ha nem vigyázol.

Lemb 2008.09.30. 11:32:44

Pszientológus, én igazi releaseket csak torrent oldalakon láttam. (A "release" állapotokat ugyanúgy lehet imitálni, mint a "clear", vagy "ot" állapotokat és ez az imitáció kizárólag a státuszszimbólum bezsebelése, úgy mint az Amerikai pszichóban a névjegykártya és az abból következő szálak. Nyomás alatt minden szcientológusnak a maximumot kell kihoznia magából - a saját maguk által - szétnyomott rendszerben, ha kell, hazugsággal, hamisítással, megvesztegetéssel, korrupcióval, gyilkossággal, egyébként elvesztik az örökkévalóságukat. Kérlek, mondd, miféle rituálé, azaz "tech" ez?)

anon 2008.09.30. 11:36:12

Pszientológus, ez a tech nálam nem működik, próbálj mást :)

Próbálkoztak itt már beszólogatással mások is, nekik se jött össze, neked se fog.

"soha ne védekezz, mindig támadj". Szép elv, ugye? Kár, hogy itt már nagyon hamar átlátunk az összes szci elven és "techen" :)

Pszientológus 2008.09.30. 11:49:06

anon: bocs, nem olvastam el a hozzászólásodat a kellő részletességgel. Az az erős benyomásom van, hogy az ottaniak javarésze viszonylag pontosan tudja-érzi, hogy valójában nincs is baj a pszichókkal és nem osztja az egyház velük kapcsolatos nézeteit. Ezt azonban hülye lenne nyíltan is kinyilvánítani. ÉN SEM osztom ezt, sőt, az egyház egyik fő hibájának tartom ezt. A TI legnagyobb hibátoknak meg azt tartom, hogy teljes egészében elvettek mindent, aminek köze van a szcihez meg a techhez, és nagyjából abban a stílusban fanatizáljátok a népet ahogy az egyház csinálja az antipszi kampányait.

Ezzel kapcsolatban a Központi Vélemény egy olyan nehézséggel is szembe kell, hogy nézzen, hogy ő alapvetően a pozitív kommunikációra neveli a népet. Ez annyira így van, hogy a negatív kommunikációt, a negatív hírek továbbítását kifejezetten az antiszociális személyek (ez az SP-k PR-barát kódneve) ismérvének tartja.

Na most az emberek, akik e szerint élnek (legalábbis az egyházban kifejezetten törekszenek erre), emiatt nemnagyon tudnak hitelesen beszélni a pszichókról. Negatív dolgokról beszélni sokat az entéta dolog, pszichókról pozitívat mondani szintén entéta -> számukra így de facto tabu lett a pszi.

Gerák Andi viszont a hozzászólásod törlésével nem a szólásszabadságodat nyirbálta. Legalábbis ő szerintem nem így érzi (megjegyzem én sem így érzem, még ha szerintem vistaril-kérdésben nem is volt igaza). Azt gondolom, hogy ő inkább úgy gondolhatja, hogy inkább a veled való kommunikációját nyirbálta. Mivelhogy egy alapvető szci szabály, hogy bármikor jogodban áll megszakítani a számodra nem kívánatos kommunikációt, de különösen akkor, ha úgy érzed, hogy az negatív vagy ártó szándékú. Az, hogy ennek a tudatában legyél és gátlás nélkül alkalmazd, a lelki szabadságod nagyon fontos része a szci tanok szerint. Érzésem szerint Gerák Andi, ez a tündéri nő, igazából ezzel élt és ezt meg kell értened.

Erről többet a "Személyes értékek és integritás" füzetecskéből tudhatsz meg, szintén 800 ft, van egy azonos nevű tankönyv is 3000-ért ami a szintén azonos nevű tanfolyam anyaga.

Pszientológus 2008.09.30. 11:53:46

anon: fogalmam sincs, talán én nem jutottam olyan mélyre, hogy ezzel a dumával találkozzak, csakis antipszi oldalakon. Én amúgy nem védekezek. Engem nem lehet támadni. Én egy pszientológus vagyok.

Pszientológus 2008.09.30. 11:57:54

Lemb: nem tudom. Rám senki sem gyakorolt nyomást. A benti alkalmazottakat, viszonylag auditorokat kiegyensúlyozott, precíz embereknek láttam. Összetéveszted a valóságot a Sea Org-os rémtörténetekkel.

Egyszer menj már egy orgba belülről is. Szoktak szervezni ingyenes programokat érdeklődőknek. Menj be valamelyik orgba és kérdezd meg az ottani regisztrátort, hogy nincs-e valami király ingyenes programjuk érdeklődőknek. Biztos, hogy lesz. Nézd meg!

Pszientológus 2008.09.30. 12:00:43

anon: engem nem kergettek öngyilkosságba. Rámutattak bizonyos alapvető összefüggésekre, amelyek nem tettek szuperemberré, de azért kellettek. Tanultam ezt-azt. Voltam tanfolyamokon, auditáltak, megértettem magamról egy csomó mindent. Volt persze, ami szar volt, de összességében az egyház minden hibája ellenére nekem többet segített, mint ártott. Én egy elégedett ügyfél vagyok, aki pszientológus.

Lemb 2008.09.30. 12:07:59

Pszientológus, érdekelne a véleményed, úgy mint pszientológus (bár azt hozzáteszem, nem tudom, hogyan tettél szert erre a megjelölésre).

Hogy tud gazdasági rituálét ("techet") adni egy gazdaságilag nulla ritualista (neologizmus - "tech szolgáltató munkatárs")? Azaz láttál már te éhező befektetési tanácsadót?

baka 2008.09.30. 12:12:43

Pszientológus!
"Mivelhogy egy alapvető szci szabály, hogy bármikor jogodban áll megszakítani a számodra nem kívánatos kommunikációt,"

Ezt már olvastam és tapasztaltam is korábban. Ez aztán a kommunikációs tréning.

Ha akarsz beszélj valakivel, de ha nem akarsz ne beszélj. Mindegy, hogy a másik mit akar.
Kíváncsi lennék, hogy mondjuk egy bármilyen tárgyaláson, megbeszélésen ezt hogyan alkalmazzák?
Mondjuk egy autóalkatrász eladásásnál a vevő rákérdez valamire, ami valami miatt kínos az eladónak, akkor egyszerűen befejezi az eladó a megbeszélést?

Ha valaki csak arról akar beszélgetni, amiről ő akar és nem érdelki, hogy a másik mit szeretne mondani, akkor az nem kommunikáció. Ha csak arról beszélhetünk, amit az egyik ember akar, de arról nem, amit a másik, akkor ez gáz.

Persze vannak olyan esetek, amikor valamiről az ember nem akar (bármi miatt) beszélgetni, de akkor legalább annyi a minimálisan elvárható udvariasság, hogy azt mondom: Ne haragudj, erről nem szeretnék beszélgetni.
Simán kitörölni kérdéseket, vagy csak elengedni a füle mellet és másról beszélni, az bunkóság szerintem.

Lemb 2008.09.30. 12:13:27

Pszientológus, ha összetévesztem a valóságot a Sea Org-os rémtörténetekkel, akkor a Sea Org valóság, vagy nem valóság? Illetve ennek függvényében tovább göngyölítve, a Sea Org része a szcientológiának, vagy nem része? (De elég a göngyölítés előtti kérdésre válaszolnod.)

anon 2008.09.30. 12:15:46

Pszientológus, semmi baj, csak a reakciód nagyon hasonlított arra a bizonyos techre :)

Gerák Andinak természetesen jogában áll törölnie a blogjáról bármit, ezt nem is vitatja senki el tőle, nem is említettem azt, hogy megsértette volna a szólásszabadságomat. Neki ez a joga, nekünk viszont az, hogy következtetéseket vonjunk le abból, mi az, amit töröl, és mi az, amit meghagy: ha minden kritikát, sőt minden, akármilyen kicsit is kínos kérdést töröl, az éppolyan beszédes, mint ha tételesen válaszolna. A kommunikációmegszakítás meg nem alapvetően szci szabály: bárkinek bármikor jogában áll megszakítani bármilyen kommunikációt bárkivel, ez az őskor óta így van, a szcientolgia által köré kanyarított techtől függetlenül.

"Az az erős benyomásom van, hogy az ottaniak javarésze viszonylag pontosan tudja-érzi, hogy valójában nincs is baj a pszichókkal és nem osztja az egyház velük kapcsolatos nézeteit. Ezt azonban hülye lenne nyíltan is kinyilvánítani. ÉN SEM osztom ezt, sőt, az egyház egyik fő hibájának tartom ezt."

Látod, itt van az elhunyt eb elhantolva :) Miért tabu? Miért nem nyilváníthatja ki egy szcientológus az egyházon belül az ellenvéleményét valamelyik szcientológus tan, irányelv, tech, bármi ellen? Miért nem mondhatja azt, hogy "izé, szerintem a pszichológusok/pszichiáterek alapból jófejek", vagy hogy ne hozzunk ilyen sarkos véleményt: "szerintem biztos van pár rendes pszichológus/pszichiáter"? Az előbb utaltál arra, hogy Andi nem nyirbálta meg a szólásszabadságom, a szci nem teszi ezt a tagokkal, amikor megtilt s büntet minden olyan véleményt, amely a szci alaptételeit kérdőjelezi meg? Itt nem csupán a pszichológusokra gondolok, hanem bármelyik alaptételre. Ha a javarésze -ahogy írod- tudja, hogy a pszichológusok elleni hadjárat nem helytálló, miért maradnak csendben, miért nem szólnak? A választ már nagy vonalakban leírtam, félnek a következményektől. Lehet egy "egyház" így hiteles, adhat megoldást "az élet problémáira", ha a saját tagjait bünteti, ha a leghalványabb kételyüknek adnak hangot bármiben, gyakorlatilag lábbal tiporva a szabad szóláshoz való jogukat? Szerintem semmiképpen sem.

Teljes elvetés? Igen. A szcientológia semmivel sem nyújt többet annál, mint amit más szekták nyújtanak, elvenni ellenben sokkal többet vesz el, gondolok itt anyagi és érzelmi szempontokra egyaránt. Ezért az egyik legveszélyesebb, ezért kell fellépni ellene. A fanatizáltsághoz csak annyit, hogy szvsz a szci válasza sem volt piskóta (persze ez betudható a pánikreakciónak, amikor rájöttek, hogy az ellenvélemények elhallgattatására eddig alkalmazott módszerek ma már, az internet korában nem működnek, nem véletlen, hogy sokak szerint a net jelenti a szci halálát). Egy káros, ártalmas szekta ellen csak bizonyos fokú agresszivitással lehet fellépni, egy olyan "egyházzal", amelyik fennállásának teljes időtartama alatt a legváltozatosabb módokon próbálta eltüntetni a rá nézve kínos dolgokat, nincs helye finomkodásnak. Az emberek szemét nem lehet felnyitni "juj, csúnya xenu" finomkodással.

A füzetecske szerintem megvan valahol (van vagy 200, szcivel foglalkozó könyvem, dokumentumom, OT-s jegyzetek, mindenféle, a hatvanas évek elejétől mostanáig), megnézem majd. Teológiával is foglalkozom, s mivel ez a szekta is "egyháznak" mondja magát, érdekelt, ezért gyűjtöttem anyagot róla.

Pszientológus 2008.09.30. 12:17:24

Először is egyik tech szolgáltató munkatársról sem éreztem úgy, hogy éhezne vagy ilyen alapvető bajaik lennének. Már megint kevered a valóságot a Sea Orgos rémtörténetekkel. Egyébként a munkatársak kifejezetten jólöltözöttek.

Az admin techet nem az org szolgáltató munkatársak adják, hanem vannak erre cégeik. Ennek egy része szerintem faszság, de ezt nem szívesen mondom. És azért nem szívesen mondom, mert most miért álljak be közétek fikázni a szcit? Miért mondjam el neked, hogy mit nem hiszek el az admin techben, ha amúgy is meg vagy győződve róla, hogy az összes org munkatárs, éhezik és minimálbérnél is kevesebbet keres? Érted? Mi a francért fikázzam a szcit, ha érzésem szerint ti jóval több mindenben fikázzátak, mint amennyit érdemel?

Egyébként ezzel kapcsolatban túl sokat nem tudok elmondani, mivel azokról nekem is csak minimális ismereteim vannak. Van viszont egy pár dolog, ami nagyon ütős összefüggés. Mindig is a szemem előtt volt, de csak akkor ébredtem rá, amikor bent elmondták nekem. És megértettem, hogy a kettővel ezelőtti illetve a hárommal ezelőtti munkahelyeim (egyik se volt szci cég) miért dögledeztek annyit, és hogy nekem mit kellett volna tennem, hogy jól érezzem magam ott. Ezek alapvető megértések voltak, amik kellettek nekem, és jól jöttek nekem. Szívesen beszélnék ezekről, de téged, úgy látom, csak halottakkal, zombikkal kapcsolatos dolgok izgatnak. Neked ez a fórum egyfajta perverz szórakozás? Vall be, hogy igen!

Én bevallom. Most te jössz!

Lemb 2008.09.30. 12:35:14

Pszientológus, ha a rendszerkomparisztika prverzió, akkor igen. Tudod, sok-sok egyházat, szervezetet, stb. megvizsgáltam már. A szcientológia nem illik a legmocskosabb tájképbe sem... Szóval, vissza a kérdéseimre, komolyan érdekel. (Az is válasz, hogy ha azt mondod, nem válaszolok egyikre sem, el fogom fogadni.)

Pszientológus 2008.09.30. 12:43:25

Fingom sincs, hogy a Sea Orgos történetek mennyire fedik a valóságot. Kb. három Sea Orgost láttam életemben összesen közelről, és egyikkel sem beszélgettem el hosszabban.

Az egyházat ért támadások nagyrésze viszont ellentétes a közvetlen tapasztalataimmal. Rövidebben megfogalmazva...

Pszientológus 2008.09.30. 12:49:30

anon: szerintem a teljes elvetés nem ok. Én is sokmindent elvetek, de nem vetem el az egyház egyes negatív vonásai miatt a techet is teljes egészében. Ez egy filozófia. Egy alkalmazott filozófia. Gondolj bele ennek a szóösszetételnek a mélységeibe!

Segítek egy párhuzammal. Hitler egy csomó autópályát épített, amivel fejlesztette a gazdaságot és növelte az életszínvonalat. Önmagában ez a cselekedete pozitív volt? IGEN!

"Nem én teljes egészében elvetetem a nácizmust és ezért szerintem súlyos hiba autópályát építeni"

Abbé 2008.09.30. 12:58:16

pszi, de súlyosan beteg vagy, ennél az egésznél a Star Wars klub vagy a David Copperfield is sokkal komolyabb!

Pszientológus 2008.09.30. 13:02:45

Abbé: asszem ez nem a Te fórumod...

Abbé 2008.09.30. 13:09:53

pszi, dehogynem, sőt, írj még ilyeneket, kérlek, imádom minden sorát!
inkább azt áruld el, hogy téényleg beszerveztétek a kókát? :)

Pszientológus 2008.09.30. 13:37:23

Abbé: javaslom a forum.index.hu -ra továbbugrásodat, ott van egy csomó beszélgetőpartner a te szinteden ;-) Amúgy a szomszéd topicban még írtam neked pár értelmeset.

Lemb: meglepően jól kerülöd, hogy arra reagálj, amit írtam neked... na ugorj vissza az előző hozzászólásomra, olvasd el még 1x, leszel arra reagálni, közben a ködfelhőidbe nem eltévedni...

Benigna 2008.09.30. 13:40:00

Erről jut eszembe: imádom, mikor a szci-k náciznak. Náciznak Németországban, amiért megszorítják őket. Egy szci-ügyekkel is foglalkozó német közéleti személyiségnek azt üvöltözték USA-ban, hogy "Takarodj haza, náci bűnöző!" Magukat a Holocaust áldozataival összehasonlítani, és nácizni a jelenlegi német vezetést...Ezzel nem lesznek népszerűbbek.

Lemb 2008.09.30. 13:43:02

"Először is egyik tech szolgáltató munkatársról sem éreztem úgy, hogy éhezne vagy ilyen alapvető bajaik lennének. Már megint kevered a valóságot a Sea Orgos rémtörténetekkel. Egyébként a munkatársak kifejezetten jólöltözöttek.

Az admin techet nem az org szolgáltató munkatársak adják, hanem vannak erre cégeik."

Pedig éheznek, alapvető bajaik vannak, és mindezt nem látod, mert ennek elfedése is része a korábban márt leírt státuszszimbólumnak...

Egyébként azok a "cégek" is tanulják valahol... (miközben persze éheznek és alapvető bajaik vannak).

Viszont elmondom, én még nem láttam még éhező befektetési tanácsadót. (Pedig azokhoz a befektetési tanácsadókhoz, amiket én láttam, jár az APEH is és természetesen ők is járnak az APEH-hez.)

Abbé 2008.09.30. 13:48:18

pszi Mester, kérlek taníts, hogy olyan okos lehessek, mint Te!

Lemb 2008.09.30. 13:48:26

"na ugorj vissza az előző hozzászólásomra, olvasd el még 1x, leszel arra reagálni"

Azt hiszem, az értő olvasás téged nem érintett meg.

Olvass újra. Hitler nem a gazdaságot fejlesztette, hanem a propaganda-eszközét... és hadászatát...

Pszientológus 2008.09.30. 13:56:36

Benigna: hát igen. Erről soha nem hallottam semmit, de egyáltalán nem lepne meg, ha valami magas OT anyagban az lenne, hogy Hitlert is xenu irányította.

Abbé: en.wikipedia.org/wiki/Roman_numbers itt van a római számok leírása angolul. Ezt olvasd el, értsd meg, aztán magyarázd el OT 8999-nek, hogy miért van nyomorék nikcje. Nagyjából azonos szellemi szinten vagytok, ti könnyebben megértitek egymást...

Lemb: Ok. Viszont autópályát építeni azért még jó dolog, ugye? És ugye nem zavar, hogy háborús céljai érdekében még Hitler is ehhez folyamodott?

Abbé 2008.09.30. 14:03:24

pszi: látod ezért kellene mielőbb szakember segítségét kérned, mert egy fórumozó nickje miatt elkeseredtél/felháborodtál, sőt, egyáltalán érzelmi reakciót váltott ki szektás lelkedben

Lemb 2008.09.30. 14:09:09

Pszientológus, amit csinálsz, az enthüméma. Pontosan úgy, ahogyan Mark Twain mondotta:

Egy törvény sem tiltja, hogy az ember teljesen ötlettelenül komponáljon zenét. (előfeltevés)

Így hát Wagner zenéje is teljesen törvényes. (következtetés)

Wagner ötlettelen. (burkolt előfeltevés)

Más szóval, felesleges bármit is írnom neked.

Pszientológus 2008.09.30. 14:09:54

Abbé: ezek csak a te meglátásaid. Mi a véleményed a játszmákról? Szerinted pl. te most játszmában vagy-e?

Pszientológus 2008.09.30. 14:12:04

Lemb: úgy van! Ebben a stílusban feltétlenül.

salem 2008.09.30. 14:18:32

pszcientológus te beteg vagy, nem is kicsit

tompika 2008.09.30. 14:26:57

Pszientológus: LRH nem talált fel működő technikát, ahogy Hitler sem autópályát. Csak felhasználta mások technikáit, hogy azzal tartsa bent a sok szcit a szektájában, aztán kijelentette, hogy ő minden titkok tudója. Idáig még Hitler se ment...

Ha akkora jó neked egyik-másik szci gyakorlat, miért nem keresed meg a forrását, és csinálod ingyen, agyilag szabadon? He?

Abbé 2008.09.30. 14:28:30

salem: csak bekattant, és most hajtogatja a droid, kicsit sajnálom szerencsétlent, de hát erre van beprogramozva

salem 2008.09.30. 14:32:55

abbé ez most vicc? robotok is irkálnak már az interneten? le vagyok maradva a technika vívmányairól. na mindegy. akkor pszcientológus neked olajcserére van szükséged, vagy egy új fejre, nem tudom, de a szerelők kiderítik biztos, keresd fel őket.

Pszientológus 2008.09.30. 14:32:59

salem: elgurult az R betűnk...

tompika: :-)

Abbé: veled is elgurult...

salem 2008.09.30. 14:37:12

pszcientológus azt sem tudom mi a franc az az R betű, de én úgy látom, hogy neked nem csak az R betűd gurult el...

Pszientológus 2008.09.30. 14:38:48

salem: ja, akkor tiszta sor, ha lesz majd miről érdemben beszélnem veled, ígérem, nem hagyom ki az alkalmat ;-)

Abbé 2008.09.30. 14:40:40

a droid végkövetkeztetése: ELGURULT. Asszem itt már csak egy reset segít...

Abbé 2008.09.30. 14:50:46

azon gondolkozom, hogy egy bios update segítene-e még neki, vagy teljes reinstall?

salem 2008.09.30. 14:53:56

jó kérdés, meg kellene nézni, hogy az alapalap gyártója adott-e ki bios-frissítést, ha nem, akkor ez egyrészt reinstall, másrészt a frissítés megjelenéséig vissza-visszatérő reinstall lesz

Pszientológus 2008.09.30. 14:55:21

Abbé: nem segítene, be kell bootolni rescue cd-ről és disablézni az epusbdsk.sys-t tartalmazó drivert. Linuxosok nem szopnak ilyenekkel :)

Abbé 2008.09.30. 14:59:12

ajajj..Salem Doktor Úr,...sniff...és lehet belőle még normális valaki?...sniff....csak mert olyan derék ember...és....sniff...kár lenne érte...sniff....hányan vannak még ilyenek az országban?...sniff...sok a reinstall manapság?...vagy csak...sniff...felelőtlenül telepítgetik ezt a hibás programot, és bekapják a vírust?...sniff

salem 2008.09.30. 15:29:04

abbé... :D :D

anon 2008.09.30. 16:01:38

Nézd már, mennyi hozzászólás :)

Pszientológus, Hitlert idevenni elég kemény csúsztatás, az "életművéből" pedig kiragadni az autópályaépítést olyan, mint a hubbardi tanulás, tudod, a szóértelmezés: ahogy egy verset sem lehet elemezni csak szavak alapján, úgy egy ember életéből sem lehet kiragadni egyetlen mozzanatot sem, pláne, hogy -amint ezt fentebb leírták- az autópályaépítés valóban Hitler háborús előkészületeinek egyik fontos eleme volt. A második világháború pedig tudjuk, mivel járt, hány millióan pusztultak el, ismerjük a koncentrációs táborok borzalmait, stb. Fordítsunk egyet az állításodon, hogy világosabb legyen:

"Nem én teljes egészében elvetetem a nácizmust és ezért szerintem súlyos hiba autópályát építeni"

helyett

"Szerintem az autópályák nagyon hasznosak voltak, ezért szerintem súlyos hiba a nácizmust elvetni"

Mindkét állítás egyformán helytelen, egyformán meredeken csúsztat. Az, hogy -szerinted- a szcinek vannak nagyon hasznos dolgai, nem menti sem a gyermekmunkát, sem az ellenvélemények szó szerint minden eszközzel való üldözését, sem az OSA működését, semmit. Az a kevés jó pont annyira törpül el a tengernyi rossz mellett, mint Hitler autópályaépítő programjának haszna a második világháború borzalmai mellett (hogy maradjunk a hibás párhuzamnál).

Benigna 2008.09.30. 16:55:42

Pszientológus: Hitlert a szci-k szerint a pszi-k irányították. Xenu bezárva csücsül egy hegyben, ahol egy örökké tartó elemmel működő erőtérrel tartják fogva.:-)Tehát nem nagyon ugrálhat. Ebből a Xenu-sztoriból egy jó író kihozhatna valami kétrésze sci-fi-t.:)

anon 2008.09.30. 17:11:36

Látod, ezért nevetséges a szci, ezért lát keresztül mindenki rajta, akinekvan egy kis esze :)

Hitlert a pszi-k irányították? Persze, persze, ezért kellett a zsidó pszichológusoknak (köztük Freudnak) menekülniük a többi zsidó származású emberrel együtt. Elkezdhetünk persze beszélni a második világháború történeti gyökereiről, ok-okozati összefüggéseiről, de szerintem felesleges, nem hiszem, hogy bármi átmenne belőle egy kellőképp agymosott szci gátjain.

Tényleg nagyon sikeres volt az anon-tüntetés, ha ilyen pánikszerű terelés a reakció, itt nyüzsög a fél OSA :)

Benigna 2008.09.30. 17:23:08

Reméljük, a továbbiakban is gyümölcsöző lesz az anon-kezdeményezés.

anon 2008.09.30. 17:30:00

Az lesz, bár a szcientológusok olyanok, mint amikor lekötözött nyulakra vadásznak, nincs sportértéke a velük való vitázásnak, nagyon kevés szellemi kihívást jelent :)

Tömény ostobaság, a pszichológusok álltak Hitler mögött, akkor biztosan poénból égették el Freud (és a kor többi kiemelkedő pszichológusa, így többek közt a nem zsidó Jung) munkáit is el a nácik.

Valahol viccesek is, mennek neki fejjel a falnak, mint a viccben a vak ló (nem vak ez, hanem bátor :)

mazsi · http://mazsi6000.extra.hu 2008.09.30. 17:30:09

"A TI legnagyobb hibátoknak meg azt tartom, hogy teljes egészében elvettek mindent, aminek köze van a szcihez meg a techhez, és nagyjából abban a stílusban fanatizáljátok a népet ahogy az egyház csinálja az antipszi kampányait."

Yess yess. szci egyház és anonymus. Ugyanannak a lónak jobb, és bal oldala.

baka 2008.09.30. 22:15:54

Hát gyerekek!

Teljesen kész vagyok. Kérlek legyen még sok-sok anon tüntetés, mert ha ez (is) az eredménye, akkor bearanyozza a napomat.
Rég nem nevettem ilyen jót, mint ezeken az összevissza kommenteken. Köszönöm nektek.

fairi 2008.09.30. 22:21:21

Gondolom az egyházba nagyon kivágta a biztosítékot hogy az Anon megjelent a kedvenc Flag túrájukon...
Eddig alig volt itt szci,most meg hemzseg a blog az értelmetlen offolástól:)

Lassan már itt lesz az összes magyar szcientológus szektatag:)
gondolom milyen szívesen eltörölnék a blogot:):)

Ske 2008.09.30. 22:28:33

Köszönöm én is ezt az élményt, rég szórakoztam ilyen jól.

Ammónia 2008.09.30. 23:00:35

baka 2008.09.30. 22:15:54

Egyetértek! :)

(írtam Neked)

baka 2008.09.30. 23:36:21

Ammónia!

Köszi, válaszoltam.

Lemb 2008.10.01. 10:14:05

Mazsi, igen, mi teljes egészében elvetünk mindent, aminek köze van a szcientológia nevű "egyházhoz". Így természetesen elvetünk minden "társadalom-jobbító" árnyékszervezetet is, ami a szcientológia nevű "egyházhoz" kapcsolható. Ugyanez vonatkozik továbbá minden "gazdasági" vállalkozásra is, ami a szcientológia nevű "egyházhoz" kapcsolható.

Nem a szcientológiát vetjük el, nem a szabadzónát és még csak nem is a "tech"-et.

Hanem azt, hogy "egyházként" álcázva a sérthetetlen "tech" nevében az emberi méltóságot annyira megalázottá szentelik át, hogy azon Corleone is meglepődne és üldözné.

Mielőtt bárki reagálna, álljon meg egy percre, vegye le fejfedőjét, ha van, és egy percig néma csendben emlékezzen meg azokra az áldozatokra, akiknek az emberi méltóság nem juthatott osztályrészül.

Abbé 2008.10.01. 10:46:02

Lemb: "Nem a szcientológiát vetjük el, nem a szabadzónát és még csak nem is a "tech"-et."

dehogynem, tűzre az egésszel, nyoma, emléke se maradjon!

Lemb 2008.10.01. 10:53:23

Abbé, a tettekkel tudsz bármit is csinálni, azokat tűzre tudod dobni, egyébként olyan helyzetbe sodrod magad, ami már téged is pusztít...

Abbé 2008.10.01. 11:04:05

Wow, drága Lemb, ööööö....nem nyert!....tilt!...tilt!...tilt!..."tettekkel, pusztít", minő szavak, honnan is? honnan is? "....ööö...tilt!...tilt!...tilt! Riadó! Behatolók!....öööö.....öööö...Wader nagyúr, Wader nagyúr!...öööö.....öööö!...tilt!...)

Abbé 2008.10.01. 11:19:35

Sajnálom, bocs, de én azokhoz tartozom, akik szerint erre a szektára semmilyen formában sincs szükség. De így vagyok a több, magát kereszténynek vagy naptemplomosnak mondó csoportocskákkal is, amelyek az ember agyán hasonló ultrás mosást végeznek. Gondolom ez annyira a szélén van, hogy már leesik, de hidd el, mindenkinek jobb lenne így.

Lemb 2008.10.01. 11:21:56

Nézd Abbé, ész nélküli partizán-akciókkal és csürhe-szellemmel egyetlen egy EU-biztost sem állítunk magunk mellé, aki majd a kellő politikai nyomással felszámolja az "egyházat" és megfelelő keretek közé szorítja. Tudod, itt olyan döntéshozókkal kell asztalhoz ülnöd, akik, politikai karrierjük és emberi méltóságuk miatt nem fognak segíteni, ha azt látják, hogy elvakultál, gondolkodni, együttműködni képtelen vagy. (Erre az oldalra nem csak az OSÁ-sok klikkelnek hál'istennek, hanem azok is, akik a jelen helyzetet gyökeresen módosítani tudnák politikai hatalmuknál fogva.)

Ne vedd sértésnek, amit írtam, nem annak szántam.

Abbé 2008.10.01. 11:35:02

Lemb, hűűű, a politikát ne keverjük bele, mert az lenne csak az igazi offolás, és arról nagyon sokat írnék!

Nem baj, ha nem értünk egyet, engem sem zavar, egy kicsit erőteljesebb a felfogásom a kérdésben, ennyi az egész

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.10.01. 11:40:22

Abbé
Lembnek igaza van. Itt politikai ráhatás szükséges, hogy ne lehessenek "egyházi" kiváltságai. Viszont azt is tudjuk, hogy a politika egy nagy játszma.

Abbé 2008.10.01. 11:49:46

jajajj, nagyon egyensúlyozunk a politika mesgyéjén...akkor lenne kérdésem:
a szekta mennyire van benne a hazai politikában? és mennyire elnézőek lehetnek vele szemben Brüsszelben? - nem tudom a választ, de nagyon kiváncsi lennék rá, ha meg akarnám látni, van-e ennek így értelme. mindenesetre gyanús, és az elmúlt 20 év politikai gárdájának teljes összetételére nézve lesújtó az, hogy ez a nyilvánvaló csalássorozat legálisan történhet idehaza

Lemb 2008.10.01. 12:56:21

Abbé, a szcientológia "egyházat" már rég megszüntették volna egyházként létezni. Az egyetlen akadálya az volt, hogy akkor - még ha a haza jogrendszer nem is precedens elvű - sok, más nem történelmi egyház is elveszthette volna az egyházi kiváltságait. Azok pedig, akiknek ilyen kiváltság-fosztó befolyásuk van, nem vágják maguk alatt a fát. Ez egy nagy sakktábla, ahol, ha ügyesen kötöd az alkuidat, akkor a király közelébe a lehető legkisebb veszteséggel tudsz odaérni, be tudod szorítani, mert maradt elég figurád a műveletre és véget tudsz vetni velük ennek az egész rémálomnak.

Tehát ahogyan Anonymoushun írta: tudjuk, hogy a politika egy nagy játszma.

A szcientológia "egyház" figurái közt gyakorlatilag mindenki csak "gyalog". Anonymous figurái pedig hál'istenek, egyéniségek, önálló karakterek, nem kötött személyiségek, egy szóval: szabadok.

Abbé 2008.10.01. 13:04:53

ez ugye tudod, hogy csak egy duma? Ha akarták volna, már rég megtették volna 1. a nbh tanácsa alapján 2. törvényhozóként nekik kell olyan paragrafust megszülni, ami alapján már le lenne tudva a dolog.

lehet, hogy a politika egy nagy sakkjátszma, de időnként lesöpri valaki a sakkfigurákat is

Pszientológus 2008.10.01. 13:20:07

Lemb: és én is szabad vagyok... szerencsére az én szabadságom nem a te posztulátumaidon múlik.

Lemb 2008.10.01. 13:20:47

Abbé, igen, ezért írtam, ha ügyesen kötöd az alkuidat. Mondanom sem, hogy az ilyen alkuknál fel kell mutatnod valamit, amit az "egyik" nem követett el, a "másik" meg elkövetett. Sok ilyen alku (ami mindig az "egyik"-nek az oldalára billenti a serpenyőt) pedig nem csak a "másik" sakkfiguráit söpri le, hanem a sakkórát is...

Ha van más megoldás is, mint a jogi, politikai, akkor szívesen meghallgatnám.

Lemb 2008.10.01. 13:26:43

Pszientológus, enthümémában szenvedőknek felesleges bármit is írnom.

Abbé 2008.10.01. 13:34:41

lemb: igen, első körben válogasd meg jobban, hogy kinek ad, adod-e a szavazatodat 2010-ben.

az elmúlt két évtized egész politikai garnitúrája köztörvényes (hűtlen kezelés, lopás, sikkasztás, zsarolás, stb.) bűnöző, nincs olyan, hogy "nem követte el", mert mindegyik "elkövette", de minimum bűnrészes, ezek alapján pedig nem hiszem, hogy a bíróságon kívül bárhol tárgyalni kellene velük

Lemb 2008.10.01. 13:42:54

Abbé, pontosítom, az "egyik" azok egyházak, a "másik" pedig egy "egyház."

Abbé 2008.10.01. 13:51:00

Így igaz, Lemb, de ahhoz politikai akarat szükséges, hogy az efféle egyházas tingli-tanglira ne kerülhessen sor, és ameddig elkövetők vitáznak elkövetőkről, vagy el nem követőkről, már rég megette fene

Lemb 2008.10.01. 13:59:31

Abbé, széles körű tényfeltáró riportok áradata kedvező politikai akaratot eredményeznének.

Abbé 2008.10.01. 14:06:17

mondom, nálam már a gyökereknél elbukott a probléma, úgyhogy ezen a vonalon már nem kisérlek el

Han Fei Zi 2008.10.01. 16:07:02

Egy Zheng tartománybeli férfi elhatározta, új cipőt vesz magának. Megmérte a lábát, ám de a mércét otthon felejtette, nélküle ment a piacra, a cipészhez.
– Jaj jaj, a mértéket otthon felejtettem! – kiáltott fel, és hazarohant, hogy elhozza.
Mire visszaért, a piac bezárt, nem tudta megvenni a cipőt.
Hazatérése után a szomszédja megkérdezte:
– De hát miért nem próbáltad fel a cipőt?
– A vonalzóban jobban bízom, mint a próbában – hangzott a válasz.

Pszientológus 2008.10.02. 11:55:59

Abbé: már csak az nem értem, mi a francot keresel itt, ha a tévéből tájékozódsz és semmi közvetlen tapasztalatod nincsen. Kurvára szeretnél gyűlölködni valakire és a szcikre lehet a leginkább mondani, hogy rászolgáltak?

Abbé 2008.10.02. 23:12:02

pszi, rajtad már csak egy kénsavas fürdő segítene, de valószínűbb, hogy pszichiátrián végzed, nyígsz majd, midőn kisütik azt a nagyon egyszerű droidagyad

Pszientológus 2008.10.03. 00:55:47

Ez csak a te hétköznapi gyűlöleted. Nincs ennek semmi értelme, amit csinálsz. Kár a gőzért...

Abbé 2008.10.03. 09:07:58

Óh, a gyűlölethez egy ilyen kis törtető lelkibeteg még nagyon kevés, drága felebarátom

Pszientológus 2008.10.03. 10:14:42

Abbé: és én hova törtetek szerinted, drogos? :-)
süti beállítások módosítása