BETOBOROZTAK A SEA ORG-BA

A toborzóból toborzott lett.

Néhány héttel később épp az asztalomnál ültem, és azon töprengtem, hogyan toborozhatnék be pár embert, mikor Steve, az ügyvezető igazgató odajött hozzám, és behívott egy beszélgetésre az irodájába.

Pár perccel később benn ültünk mindketten, Steve szegényesen berendezett irodájában; ő az íróasztala mögött, én az asztal túloldalán. Megkérdezte tőlem, hogy tudom-e, hogy mi az a Sea Org.

Azt feleltem, tudom. A Szcientológia Egyház egyik magasabb szinű egysége.

Steve elkezdett beavatni a Sea Orggal kapcsolatos részletekbe. Elmondta, hogy a Sea Orgnál a tagok ételt, szállást, némi költőpénzt (kb. 20 dollárt hetente) és egyenruhát kapnak. Évi két hét szabadság jár nekik, és minden második vasárnapjuk szabadnap. Napi rendszerességgel szcientológia képzést kapnak, és nem kell fizetniük az auditálásért. Aztán megkérdezte, van-e kérdésem.

–  Azt akarod, hogy csatlakozzam a Sea Orghoz? –  kérdeztem.

–  Igen –  bólintott Steve.

–  Oké – feleltem mosolyogva. A Sea Org tökéletes választásnak tűnt számomra.

Steve elmondta, hogy a belépéshez alá kell írnom egy egymilliárd évre szóló szerződést.

– Jogi szempontból nem igazán nevezhető szerződésnek – mondta. – Elég furcsa lenne mondjuk egy bíróságon meglobogtatni, inkább amolyan becsületbeli dolog – biztosított.

Ez nem nagyon izgatott, gyorsan alá akartam írni a papírt, mielőtt meggondolja magát. Komolyan szándékomban állt az egyháznál letölteni a szerződésben foglalt időt. Szerelmes voltam a szcientológiába, és az most feleségül akart jönni hozzám. Benne akartam élni, szolgálni akartam, azt akartam, hogy a karjaiba vonjon, és együtt legyünk nemcsak a halálomig, de az azt követő többmilliárd évre is.

A szerződés aláírásával az alábbi esküt is tettem: „Én, Thomas Weeks, EZENNEL SAJÁT AKARATOMBÓL a SEA ORGANIZATION alkalmazásába lépek; kijelentem, hogy józan ítélőképességem birtokában döntöttem így, és teljes mértékben tudatában vagyok a céljának, ami nem más, mint az ETIKA BEVEZETÉSE EZEN A BOLYGÓN ÉS AZ UNIVERZUMBAN és ennek megfelelően fogok élni. Teljes mértékben és semmiféle feltételt nem támasztva alávetem magam ezen csoport szabályrendszerének, erkölcseinek és feltételeinek, és ezennel megfogadom, hogy betartom ezeket.

ÍGY A SEA ORGANIZATIONHOZ SZERZŐDÖK AZ ELKÖVETKEZENDŐ EGYMILLIÁRD ÉVRE.”

Steve felolvasta az eskü szövegét, én pedig utána mondtam, felemelt jobb kézzel. Az egész ceremónia az irodája magányában, zárt ajtók mögött, egyetlen tanú jelenlétében zajlott.

Egy egészen új világ tárult föl előttem.

Steve azt mondta, azonnal induljak Los Angelesbe. A megállapodás szerint önerőből el kell jussak Los Angelesbe, onnantól pedig mindenről a Sea Org gondoskodik. Steve javaslatára átírattam a nevére az autómat, ő pedig vett nekem egy repülőjegyet Los Angelesbe. Elmondása szerint az LAX-en, a világ legnagyobb repterén fogok földet érni, ott Sea Org tagok várnak majd rám, ők fuvaroznak el a Sea Org nyugati parti főhadiszállásra.

Azt mondta, nagy most az izgalom és a nyüzsgés a Sea Orgban a beszervezésem miatt. Valószínűleg épp konfettit gyártanak a köszöntő bulira.l

Elképzeltem magam, ahogy konfetti záporozik rám, és mindenki örömmel üdvözöl, ahogy belépek a Sea Org épületébe. Nem igazán szeretem a feltűnést, de azért jó érzés volt, hogy ennyien és ennyire várnak rám.

Mindössze annyit hallottam a Sea Org-ról, hogy maga L. Ron Hubbard alapította, hogy segítségével az egész világon elterjessze a szcientológiát. A Sea Org egy, a végletekig hatékony és villámgyorsan dolgozó szervezet volt. Sea Org minden más szervezetnél nagyobb mértékben használta az LRH által kifejlesztett etikai, adminisztrációs és technológiai rendszert. A Sea Org maga a szcientológia megtestesülése volt, a tökéletesség és hatékonyság csúcsa. Tagjai a legtermelékenyebb emberek a Földön. A szcientológia közösségen belül olyan hírük volt, hogy rendkívüli mértékben képesek összpontosítani az aktuális feladatukra, és rendkívül gyorsan képesek elérni a kívánt eredményt.

Én most tudatosan próbálom érzékeltetni a Sea Org hírnevét, de nem hiszem, hogy sikerült. Ez talán azért van, mert a Sea Org-tól olyan természetfeletti képességeket vártak el, amiket L. Ron Hubbard technológiája elvileg helyreállított. A Sea Org-tagoknak olyan képességeket és eredményeket tulajdonítottak, amikről mások csak álmodnak.

A Sea Org-ban kiképeznek majd, és én is taggá válok. Megtanulom, hogyan kell maximálisan hatékonynak lenni, egyszerre fogom terjeszteni és tanulni a szcientológiát. Jót fogok tenni, és jól fogom magam érezni közben.

EGY HELYETTES TOBORZÁSA

Mielőtt elmentem volna, úgy volt rendjén, hogy kerítsek egy utódot magam helyett a St. Louis-i orgba (az organization – szervezet – rövidítése, így hívják a helyi szcientológia egyházakat). Steve szólt, hogy mielőbb lássak neki.

Mivel nem volt konkrét jelöltem, fogtam egy doboz személyi kártyát, amiken azon emberek adatai szerepeltek, akik tanfolyamot végeztek, vagy vettek valamit az orgtól. Végighívogattam a kártyákon levő telefonszámokat, és mondtam, hogy a Szcientológia Egyház felvételt hirdet. Próbáltam nem túl kétségbeesettnek hangzani, de valójában nagyon aggódtam, hogy hogyan fogok valakit egy ilyen rosszul fizető állásra rábeszélni.

Kb. egy óra telefonálás után Steve odajött hozzám, hogy az általam végzett „akcióciklus” (egy fogalom a szcientológiában – egy akció, ami elindul, megtörténnek a szükséges változások, majd az akció lezárul. Pld. egy autó lemosása egy akcióciklus) nem túl realisztikus, és hogy menjek vele.

– Oké – ugrottam fel, és követtem az irodájába. Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem csak én érzem a dolgot irreálisnak.

Steve-nek volt egy potenciális utódjelöltje, akit be akart hívatni, hogy megpróbálja rádumálni az állásra. De nekem is segítenem kellett. Azt mondta, az illetőnek az a „gombja” (olyan szó, kifejezés, vagy gondolat, ami reakciót vált ki valakiből, amivel hatást lehet rá gyakorolni; mintha tényleg egy ilyen feliratú gomb lenne rajta, amit megnyomva reagál), hogy nagyon szeretne az embereken segíteni, és nekünk ezt a gombot kell nyomogatni. Nekem azt kellett bizonygatnom, hogy ha ő bejön az én helyemre, azzal segít engem, ezáltal segíti a szcientológiát, azzal pedig az egész világot.

A nő bejött, Steve és én pedig nekiálltunk győzködni, hogyan is tudna a legjobban segíteni, nyomkodtuk a „gombját”. Tudtam, hogy kihasználjuk a jó természetét, de ha ez a megoldás, ezt kell tennünk.

Súlyos pénzügyi gondjai voltak, ezért a lehető legkevésbé erőszakosan, de határozottan elutasított minket. Soha nem segített nekünk, de nem azért, mert nem kértük volna meg rá. Végül aztán eldőlt, hogy elmehetek azonnal beálló utód nélkül a Sea Org-ba úgy, hogy Steve majd talál valami megoldást.

A LEGFŐBB PRÓBATÉTEL A REPTÉREN

Az elutazásom előtti éjjel egy Jade nevű lánnyal beszélgettem a parkolóban a Sea Org-hoz való csatlakozásomról. Jade sok időt töltött a Sea Org házatáján, mivel családtagjai közül többen beléptek oda. Mesélte, hogy voltak ott is nehéz idők, amikor csak salátalevelet kaptak enni. Ennek ellenére ő is be akart lépni, de a szülei nem engedték, mivel csak 15 éves volt akkortájt. A mai napig nem tudom, hogy figyelmeztetni akart-e, vagy csak fel akart arra készíteni, ami LA-ben vár rám.

Nem vettem túl komolyan a salátaleveles dolgot, úgy gondoltam, lódít egy kicsit. Túl sok jót hallottam a Sea Org-ról, és ezt az egyetlen negatívumot. Valószínűleg ennek is megvolt a jó oka, csak nem ismertük a sztori teljes hátterét. Mindazonáltal ő is jó véleménnyel volt a Sea Org felől, és a kalandom már túl közel volt ahhoz, hogy lefújjam az egészet.

Miután meséltem a családomnak az előttem álló lehetőségekről, megpakoltam egy bőröndöt ruhával, és megígértem nekik, hogy kapcsolatban maradunk. Felvettem egy szép kék öltönyt és fehér inget, hogy jó benyomást keltsek. Steve mondta a reptérre menet, hogy vigyem el a Dianetika könyvemet is, és tartsam a fejem fölé leszállás után, hogy a kapunál várakozó Sea Org-tagok észrevegyenek. Elkísért a beszállókapuig, és hamarosan útban voltam LA felé.

Leszálltam a gépről, kezemben a könyvvel. A kapuhoz érve jól látható módon feltartottam, és vártam.

Semmi. Nem láttam senkit, aki engem keresett volna. Senki nem jött oda hozzám a nevem után érdeklődve. Pár perc várakozás után úgy döntöttem, megkeresem a bőröndömet a poggyászkiadónál. Aztán újra közszemlére tettem puhakötésű Dianetikámat. A borítóján egy kitörő vulkán pompázott, rikító vörös és narancssárga színekben; nehéz volt nem észrevenni. Tovább szobroztam.

Végül kisétáltam a Los Angeles-i nyári hőségbe, a kék ég és a pálmafák alá. Ám a kedvemet kissé elrontotta a hiányzó társaim miatti aggodalmam. A kapunál kellett volna találkoznunk. Megérkezésemet ünneplés, konfetti és ujjongás kellett volna kísérje. Én meg csak a dolguk után siető embereket látok. Lehetséges volna, hogy a villámgyorsan dolgozó, természetfölötti képességekkel rendelkező Sea Org puszta inkompetenciából itthagyott egy nemzetközi reptéren? Lehet valami más magyarázat? Eltűnődtem a helyzeten.

Abból amit a Sea Org-ról és a hírnevéről hallottam, azt a következtetést vontam le, hogy a Sea Org sosem hibázik, tehát a probléma nem a Sea Org-ból ered. Visszatekintettem a cselekedeteimre, és megállapítottam, hogy mindent jól csináltam. Ezek alapján arra következtettem, hogy ez az egész egy próbatétel. A Sea Org egy tesztnek vet alá. Nyilvánvalóan ez a helyzet.

L. Ron Hubbard azt mondta, hogy egy egyén „legfőbb próbája” az a képesség, hogy „elérje, hogy a dolgok a jó irányba menjenek”. A szcientológusok gyakran utaltak erre, nagyon népszerű szófordulat volt. Rájöttem, hogy ha csatlakozom a Sea Org-hoz, valószínűleg tudni akarják, elég jó vagyok-e nekik. Tudni akarják, mire jutok a „legfőbb próbával", „el tudom-e érni, hogy a dolgok a jó irányba menjenek”.

Elképzeltem az értem küldött embereket, ahogy távcsövön keresztül figyelnek egy légkondicionált autóból, vagy ahogy egy telefonfülkében állnak, profi módon álcázva magukat. Ahogy ez a kép az eszembe villant, akcióba léptem. Megmutatom a Sea Org-nak, hogy megfelelek nekik, de legalábbis megérem a fáradságot.

A Dianetika könyv hátulján találtam egy telefonszámot. Noha nekem a Nyugat-USA Kontinentális Összekötő Irodáé (az USA nyugati részének szcientológia tevékenységeit irányító, Sea Org tagok által működtetett adminisztrációs szervezet) kellett volna, az ő számuk nem volt meg, ezért úgy  döntöttem, hogy a Los Angeles-i Haladó szervezetet (magasabb szintű szcientológia tudást tanító szervezet) hívom fel. Láttam egy telefonfülkét, de egy fitying nem volt nálam, még egy telefonhívásra való apró sem. „El kellett érjem, hogy a jó irányba menjen" ez is. Körülnéztem, és észrevettem, hogy a bevásárlókocsik visszavitelével a bennük levő 25 cent kivehető; ennyi elég is egy hívásra.

Találtam egy kocsit, visszavittem, és megszereztem belőle az érmét.

– Ravasz – mondtam magamnak. Elképzeltem, ahogy az utánam kémkedő Sea Org-tagok buzgón jegyzetelnek, majd sokatmondóan egymásra mosolyognak.

Fölvettem a telefonkagylót, tárcsáztam, és megszólalt egy hang a vonal túlsó végén:

– Los Angeles-i haladó szervezet.  Bemutatkoztam, közöltem, hogy nemrég csatlakoztam a Sea Org-hoz, és itt rostokolok az LAX-en (az egyik Los Angeles-i repülőtér).

– Atyaég! – kiáltott fel a férfihang. Idegesnek és aggodalmasnak tűnt. – Oké, szólok valakinek, aki érted megy. Tartsd még egy kicsit. Bocs, nem ez az első ilyen eset. Várj... - ezzel valószínűleg lerakta a telefont, hogy egy másik vonalon intézkedjen.

Elszorult a szívem, amikor rájöttem, hogy a reptéri eset nem próbatétel volt, és nem is a „legfőbb próba”. Egy Sea Org-tag sem figyelt messziről. Tényleg egyedül voltam, és ha nem telefonálok, soha nem találnak rám.

A férfihang visszatért. – Halló, oké, átkapcsollak valakihez, aki tud segíteni. Ha esetleg szétkapcsol, hívj minket újra. Kérj R-beszélgetést, ha kell.

Egy fiatalabb hang lépett be a vonalba, és elmagyarázta, hogy két tagot küldtek értem, de egy kicsit késtek, és mire a kapuhoz értek, már nem voltam sehol. A hangosbeszélőn is kerestek, de ezek szerint nem hallottam meg. Egy idő után úgy döntöttek, visszatérnek a komplexumba, ami nem igazán vallott az általam elképzelt Sea Org-tagokra. Nem maradtak itt, hogy jó irányba vigyék a dolgokat.

A fiatal hang mondta, hogy szerezzek egy taxit, és vitessem el magam a Szcientológia Egyháznál levő patkó alakú mellékúthoz.

– A Szcientológia Egyháznál levő patkó alakú mellékúthoz? Nem kéne egy pontos cím? - kérdeztem.

– Nem, mindenki tudja, hol vagyunk. Mondd csak a Szcientológia Egyháznál levő patkó alakú mellékutat, tudni fogják. Ha ideérsz, mi majd kifizetjük a taxit.

HOL VAN A SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ?

Leraktam a telefont, odacipeltem a taxiállomáshoz a bőröndömet, benéztem az egyik kocsiba, és így szóltam:

– A Szcientológia Egyháznál levő patkó alakú mellékúthoz szeretnék menni.

– Az merre van? - kérdezte a sofőr.

– Nem tudom – feleltem, – nekem azt mondták, mindenki tudja, hol van.  

Rábökött az anyósülésen fekvő térképkönyvre. – Ezzel bárhova eltalálok. Benne van minden utcája a városnak, de ehhez cím is kell.

– Ó, tehát nem tudja, merre van?

– Nem – válaszolta. – Magának sincs ötlete?

– Nincs – feleltem, azon tűnődve, miért is nem adtak több információt. Legalább abban már biztos lehettem, hogy nem tesztelnek.

– Hát akkor körbekérdezek, hátha tudja itt valaki.

Kiszállt az autóból, és végigjárta az összes ott parkoló taxit, és megkérdezte, hol van a patkó alakú mellékút. Egyik sofőr a másik után rázta meg a fejét, vagy vonogatta a vállát.

Tanácstalanul zöttyentem le a bőröndömre. Nem fért a fejembe, miből gondolhatta a Sea Org-os, hogy mindenki tudja, hol van a Szcientológia Egyház, amikor gyakorlatilag senki sem tudta; pedig ha valaki, hát a taxisofőrök ismerik a várost. Persze ha jobban belegondolok, néhány hónapja még én sem hallottam a szcientológiáról.

Kezdtem azt hinni, hogy a velem beszélő Sea Org-os túl sokat gondolt a szcientológia és a világ viszonyáról. Azt hitte, mindenki ismeri a szcientológiát, és tudja, merre található, a valóságban azonban ez egyáltalán nem így van.

Ekkor a taxisofőr visszatért, és azt mondta, talált valakit, aki tudja, hová szeretnék menni. Ez kizökkentett az elmélkedésből; ekkor eszméltem rá, hogy vagy öt perce csak ülök és bambulok magam elé. Azt gyanítottam, ez a sofőr azért tudja, hol van az Egyház, mert maga is szcientológus. A kisbusz mellém gördült, a sofőr berakta a csomagomat, beszálltam, és elhajtottunk. Nem kérdeztem, van-e valami köze a szcientológiához, és ő sem mondott semmit.

Kibámultam az ablakon, és néztem a mellettünk elsuhanó tájat.

EGY NAGY KÉK ÉPÜLET

Kb. 20 perc telhetett el, és közben néztem kifelé a taxi ablakán. Egyszercsak megpillantottam a szcientológia egyház nyolcágú keresztjét a távolban. Egy ronda hatemeletes, nagy kék épület tetején állt. Mivel az épület tényleg elég siralmas látványt  nyújtott, reméltem, hogy nem oda megyünk. A Sea Org épülete nem egészen olyannak nézett ki, mint amilyennek elképzeltem. De nem panaszkodtam, hiszen a külső nem annyira fontos.

Volt ott egy patkó alakú mellékút, a taxi pedig behajtott oda. Ki volt téve egy jel: „Pacific Area Command Base” (A csendes-óceáni területi parancsnokság bázisa). Később megtudtam, hogy PAC-bázisnak hívják egymás között az ottaniak. Láttam, hogy egy Sea Org tag lép ki a fotocellás ajtó mögül, majd odajött és kifizette a taxit. Kb. olyan idős lehetett, mint én, talán még kicsit fiatalabb is volt. A fellépése elég magabiztos volt amúgy. Azt hiszem, Mike-nak hívták.

Mindenesetre körbevezetett a bázison. Bár az elején arra számítottan, hogy ünnepelve fogadnak és konfettit szórnak rám, a reptéri fiaskó óta erről már letettem. Egy nagy ünneplés nyilván zavarba is hozott volna; viszont attól sem éreztem túl jól magam, hogy amikor besétáltam a személyzeti irodába, csak páran vetettek rám egy futó pillantást és ebben ki is merült a fogadtatásom. Nem volt se ünneplés, se konfetti, de nem is ezért csatlakoztam a Sea Orghoz, tehát el is hessegettem a fogadtatással kapcsolatos gondolataim.

MINŐSÉGI EMBERANYAG AZ EPF-EN

Minden frissen toborzott Sea Orgos úgy kezdi a pályafutását, hogy elvégzi az Estates Project Force (Birtok Projekt Csapat) programot, vagyis az EPF-et. Ez egyfajta alapkiképzés, ahol az újoncok a nap egyik felében a Sea Org-tagoknak szóló alapvető irányelveket tanulják, a nap másik felében pedig felmosnak, fürdőszobákat pucolnak, meg efféle egyszerű kétkezi munkákat végeznek.

Az EPF-esek kék kezeslábast viselnek, és csak futva közlekedhetnek. Bár reggelenként sorakozó volt, de a katonai oldalt nem nagyon erőltették – nagynéha szalutálnunk kellett, de az egész Sea Org-os tartózkodásom alatt egyetlen katonai ceremóniát sem láttam. Az EPF-es újoncok életkora igen változó volt, 13-tól 50 éves korig terjedt.

Az EPF-eseknél bevett szokás volt, hogy a sorakozókon kiálltak a többiek elé és elmondták, hogy milyen sikerélményeik származtak a programból. Néhány hete voltam EPF-es, mikor egy srác kiállt elénk, és így szólt:

– Egy hónappal ezelőtt még az utcán éltem, nem volt pénzem és nem volt hol laknom. Akkor még semmit sem tudtam a szcientológiáról, de aztán meséltek nekem a Sea Org-ról, csatlakoztam, és most nagyon jól vagyok.

Mindenki boldogan tapsolt, de velem megfordult a világ. Lehetséges volna, hogy a toborzók hajléktalan kölyköket szednek össze Hollywood utcáiról? Nekem azt mondták, hogy a Sea Org felvételi követelményei igen magasak; megtiszteltetés az, ha valaki bejut oda, és erre kiderül, hogy gyakorlatilag bárkit fölvesznek, aki hajlandó aláírni a szerződést.

Megismerkedtem egy olyan újonccal is, aki abszolút semmit nem tudott a szcientológiáról. Azt sem tudta, hogy nem szabad kritizálnia azt, így aztán hangos kifejezésre juttatta panaszait és kétségeit. Én magamban azon tűnődtem, hogyan vehettek föl egy ilyen alakot az elitcsapatba. Kénytelen voltam beismerni, hogy a Sea Org színvonala messze alulmúlja a várakozásaimat. A fickót végül kirúgták, mikor egy igazán szcientológus újonc megfázott, és ezt a panaszkodás által keltett elnyomó befolyás eredményének tartotta.

Az egyik ülésen is történt egy érdekes dolog. Egy középiskolás fiú volt a társam, kérdéseket tettem föl neki Hubbard „önelemzés” eljárásából, olyasmiket, mint „Emlékezz egy boldog pillanatodra”, vagy „Idézz fel egy pillanatot, mikor felfedeztél valami újat”; a pontos kérdésekre már nem emlékszem. Az eljárás végén meg kellett kérdeznem, hogy érzi magát, ugyanis mindaddig kérdezgetnem kellett, amíg az alany nem kerül jobb állapotba.

Unott és érzelemmentes hangon azt felelte, hogy frissnek és energikusnak érzi magát. Persze ezt így eléggé nehezemre esett elhinni, éreztem, hogy csak azt mondja, amit mondania kell. De mivel nem ítélkezhettem és nem ellenkezhettem, egyszerűen lejegyeztem, hogy az alany remekül van, és lezártam az ülést.

Persze rájöttem, hogy a srác csak lefutotta a kötelező köröket, és nincs annyira oda a szcientológiáért. Úgy okoskodtam, hogy talán a szülei szcientológusok, és kényszerítették őt, hogy lépjen be a Sea Org-ba. Nem tudom, valóban így volt-e, de rengeteg gyerek volt odabent, akiknek a szülei a Sea Org-ban szolgáltak valahol.

Volt egy eset, amikor egy szcientológus házaspár gyereke, egy 15 év körüli kölyök elszökött az EPF-ről. Egy hónap múlva visszajött (vagy visszahozták). Láttam, ahogy az udvaron ücsörög; a feje kopaszra volt borotválva, a Sea Orgos bakancsát pedig fehérre festették. Az a szóbeszéd járta, hogy egy skinhead bandához csatlakozott, és az utcán élt.

Gondolkodóba estem. Hát így nő fel egy gyerek az Sea Org-ban? A saját életemből tudtam, hogy egy átlagos családban időnként adódnak problémák, azt viszont nem gondoltam volna, hogy egy szcientológus családban ekkora gondok felmerülhetnek. Egy Sea Org-os családnak hatékonynak és kiegyensúlyozottnak kéne lennie. Ez az eset is csak mélyítette bennem a kétséget: tényleg ennyire gyenge a Sea Orgba jelentkező emberanyag?

Persze igazságtalanság lenne csak a rosszabb oldalról írni; sok kompetens, intelligens és elkötelezett Sea Orgos újoncot is megismertem. Bár nem tűntek nekem a legjobbak legjobbjainak, de úgy találtam, ők is épp ezért vannak itt: hogy a kiválóak között is kitűnjenek, és fejlesszék képességeiket.

EGYENES ÚT A HÁZASSÁGHOZ

Az EPF-en töltött napjaim nagyon strukturált és szoros napirend szerint folytak. Külön szálláson laktunk, fiúk-lányok elkülönítve. Az EPF épület néhány háztömbnyire volt a PAC komplexumtól. Minden reggel felkeltünk, felöltöztünk, elmentünk reggelizni, tanultunk, megebédeltünk, dolgoztunk, vacsoráztunk, majd a munka végeztével visszavánszorogtunk a szállásra, és irány az ágy.

Néhány héttel később friss újoncok érkeztek. Köztük volt egy lány, Debbie, aki később a barátnőm lett. Nem sok időnk volt megismerni egymást; csak étkezések, szünetek, meg a reggeli munkába jövés és az esti hazamenetel alkalmával tudtunk együtt lenni. Debbie Svájcból jött, imádta a szcientológiát, és nagyon kedves volt (főleg velem). Évekig a zürichi orgban dolgozott, és csak nemrég csatlakozott a Sea Org-hoz.

A Sea Org rengeteg szabályt rótt a tagjaira, köztük azt is, hogy a házasságon kívüli szex tilos. Nem telt el sok idő, hogy elkezdtem pedzegetni Debbie-nek a házasság gondolatát. Eléggé félvállról vette a dolgot, és én is aggódtam amiatt, hogy miután befejezzük a EPF-et, nem egy épületben fogunk dolgozni. Ami azt illeti, a két iroda kb. 1,5 km-re volt egymástól, és ez a távolság autó és szabadidő hiányában bizony elég tetemes. Ugyanakkor ha összeházasodunk, kapunk egy közös szobát, és így az éjszakát közös beszélgetésre és még ki tudja, mi másra fordíthatjuk.

Végül Debbie beadta a derekát, és miután lezártuk az EPF-et, kaptunk egy kis kimenőt, hogy elmenjünk a Los Angeles-i városházára és egybekeljünk. Bohém kis esküvő volt, és miután megkaptuk a házassági anyakönyvi kivonatot, még éppen maradt annyi pénzünk, hogy megebédeljünk a McDonalds-ban.

Így visszatekintve szinte nem is ismertük egymást, mikor összeházasodtunk. A családjáról sem tudtam semmit; például azt is csak pár órával az esküvő után tudtam meg, hogy az édesapja öngyilkosságot követett el. De azidőtájt szédítő tempóban száguldottak az események. Egy nappal később megkaptuk a közös szobánkat.

EGY MARÉKNYI DOLLÁRÉRT

St. Louis-ban hiányoltak. Mary, a HCO iroda vezetője arra jött vissza a terhességi szabadságáról, hogy a frissen beszervezett üdvöskéjét beszervezték a Sea Org-ba. Nagy tervei voltak az irodával, és én központi szerepet játszottam ezekben. Új munkatársat beszervezni sem könnyű dolog, hát még olyat, akit a HCO-s alkalmassági feltételeknek is megfelelt! A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Mary annak a Steve-nek a felesége volt, aki elküldött a Sea Org-ba. Évekkel később tudtam meg, hogy annyira dühös volt a férjére, hogy majdnem elváltak emiatt.

Hálás voltam Steve-nek, hogy akár a házassága árán is lehetővé tette nekem, hogy csatlakozzam a Sea Org-hoz. Senkit sem tudott fölhajtani a helyemre, de a Sea Org sem szándékozott visszaengedni. Steve elmondta, hogy sikerült eladnia az autómat 350 $-ért. Mivel a repülőjegyem csak 300 $-ba került, megkértem, hogy küldje el nekem a fennmaradó összeget. Írásban válaszolta, hogy „inkább tekintsem lerendezettnek az ügyet”. Tudva, hogy Steve-éknek nemrég született gyermeke és ismerve a St. Louis-i fizetéseket, megfordult a fejemben, hogy talán a rossz anyagi helyzetükre való tekintettel tartotta meg azt az 50 $-t. Azon is eltűnődtem, hogy vajon nem csak az 50 $-os jutalékért ajánlott-e be Steve a Sea Org-ba.

Bár nem láttam bele Steve gondolataiba, de ennek a 100 dollárnak az ügye kétségtelenül elgondolkodtatott.

ÖRÖKÖS CSALÓDÁS

A Sea Org korántsem olyan volt, amilyennek elképzeltem, de legbelül hittem benne, hogy a számtalan hosszú, fáradságos munkaóra végül meghozza a gyümölcsét.

Közös szállásunk Debbie-vel nem igazán volt szobának nevezhető; tulajdonképpen egy teremből kerítettek le nekünk egy részt. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a helyiség pont egy vészkijárat előtt volt. Ugyan zár nem volt az ajtaján, és így tűz esetén végül is meg lehetett közelíteni a kijáratot, de én hallottam olyan pletykákat, hogy a szabad átjárás érdekében hamarosan felszámolják a szobát. Amíg ott laktunk, folyton azon aggódtam, hogy elveszíthetjük a közös fészkünket.

Az étkezőhelyiségek is sok kívánnivalót hagytak maguk után. A mosogatórészlegben hemzsegtek a csótányok. Élénken él bennem a kép, mikor egy mosogatófiú csótányok százait öblítette le egy hatalmas lefolyón egy kerti slag segítségével. Akkor úgy véltem, L.A-ben talán több bogár van, mint St. Louis-ban, de a dolog mindenképp nyugtalanított.

Korábban az a kép élt bennem, hogy a Sea Org a tökéletesség és a professzionalizmus csúcsa, viszont a várakozások és a megtapasztalt valóság közötti különbséget nem lehetett nem észrevenni. Szemet hunytam felette, de a szcientológia Mekkájával kapcsolatos ellentmondások nem hagytak nyugodni. Megpróbáltam elhessegetni őket, mint szemtelen legyeket egy nyári pikniken, és megerősíteni a hitemet, hogy a szcientológia működik. Hallottam ezt igazoló történeteket; anekdotákat előző életbeli emlékekről, történeteket természetfeletti képességekkel rendelkező személyekről. Tehát igen, lehet, hogy az egyház épületei és azok bútorai kicsit lerobbantak, lehet, hogy az életkörülmények nem túl jók, lehet, hogy nem találkoztam olyannal, aki igazán lenyűgözött volna, de végül elkönyveltem ezeket lényegtelen mellékkörülményeknek. Lényegtelennek tituláltam az általam látottakat, és inkább L. Ron Hubbard ígéreteit és a szcientológus közösségben terjengő szóbeszédet fogadtam el valóságnak.

SEA ORG MENEDZSMENT: A SAKÁL-VOKÁL

A Sea Org-ban dolgozók elkötelezett, fáradhatatlan emberek voltak. Őszintén hittek a szcientológiában, LRH-ban és a Szcientológia Egyházban, de azt azért láttam, hogy nem ők a földkerekség legtermelékenyebb dolgozói. A menedzsment is teljesen hétköznapi módon működött, kivéve, amikor valamilyen probléma adódott; ezekre a reakció többnyire hisztérikus ordítozás volt, „kemény etikára” küldéssel való fenyegetésekkel, vagy teljesen értelmetlen követelőzésekkel megspékelve; ez egyáltalán nem számított ritkaságnak, mondhatni az ügymenet része volt.

Elvileg a szcientológus adminisztráció a leghatékonyabb és legmodernebb a világon. Bár L. Ron Hubbard többtrillió évnyi adminisztrációs tapasztalatot használt fel az admin tech kidolgozásakor, ennek ellenére zűrzavar és bizonytalanság uralkodott a Szcientológiai Egyház adminisztrációs részlegénél. Rengeteg célt kitűztek, majd semmit sem teljesítettek közülük. Időnként nem volt érzékelhető fejlődés egy adott célterületen, vagy éppenséggel hanyatlás következett be. Rosszul mentek a dolgaink, és ez rendben is lett volna olyan átlagcégeknél, mint a Coca Cola, a Sony, vagy a Xerox – de nem a Sea Org-nál. Elvégre a Sea Org fényévekkel jobb bármilyen más cégnél, össze sem lehetne hasonlítani őket. A Sea Org az a szervezet, amit maga LRH indított útjára. Az a szervezet, aminek nemcsak a Földet, de az egész galaxist meg kell mentenie.

Egyik éjjel a feleségem, aki a Nemzetközi Irodánál dolgozott, elmesélte, hogy óriási balhé volt aznap, mert bezárták a Dél-Amerikai Kontinentális Összekötő Irodát. Olyan sokáig nem fizették az épületük bérleti díját, hogy kilakoltatták a szervezetet, gyakorlatilag kidobták a Sea Org tagokat az utcára. Mikor segítségért telefonáltak nekünk, csak hisztérikus üvöltözés volt a válasz.

Ahogy a CLO WUS (Continental Liaison Office Western United States – Nyugat-USA Kontinentális Összekötő Iroda, ennél a Sea Org egységnél dolgoztam én is) vezetőjét, Cal Cole parancsnokot megbüntették, az is inkább megalázó, mint konstruktív volt: lefokozták fedélzeti segéderőnek (deckhand). Ez a kifejezés a Sea Org tengerészeti gyökereire utal, de voltaképpen annyi történt, hogy Calt egy felelős asztali munkakör helyett egy seprű mellé osztották be. Ennek mindössze annyi célja volt, hogy megalázzák, és intő példaként állítsák a többiek elé.

Ez az egész eljárás nagyon rossz hatással volt a csapat moráljára. Cal keményen dolgozott nap mint nap, csakúgy, mint ott mindenki más. A lelkünket kitettük, és most Calt azért büntetik meg mindannyiunk okulására, mert nem tudott csodát tenni. Tudtam, hogy a szcientológia csodák létrehozására hivatott, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy megbüntethetnek minket azért, mert nem teszünk csodát. Mindenesetre Cal helyére rögtön küldtek valakit, aki aztán tőlünk kérdezgette, hogy mit is kéne csinálnia.

Az egyik legcsúnyább ordibálás egy kedves, idős, ha jól emlékszem, Claire nevű hölggyel esett meg. Claire személyzeti tiszt volt, arcán a Sea Org-tagok szokásos önbizalma helyett gondterheltség és fáradtság tükröződött. Talán a hatvanas éveiben járt. Egyszer tanúja voltam, hogy egy jóval fiatalabb felettese, egy 12 év körüli kislány szó szerint végigkergeti az épületben. Ismertem az egyházon belüli alá-fölérendeltségi viszonyokat, így tisztában voltam vele, hogy a kislánynak jogában állt kiabálni vele, de a tapintat és tisztelet teljes hiánya megdöbbentett. Úgy tűnt, a kislány úgy tölti ki a mérgét a hölgyön, mintha egy másik gyerekkel tenné a játszótéren. Bizarr jelenet volt, sohasem fogom elfelejteni.

Normális emberi kapcsolatban olyanok lehettek volna, mint egy tanárnő és a tanítványa, vagy mint egy nagymama és az unokája. Még én is megalázva éreztem magam, és belém mart a félelem, hogy öreg koromra velem is így bánhat majd itt valaki.

(folytatása következik)

Folytatás: A szcientológia ígéretei és a mögöttük lévő kiábrándító valóság III.